Tasi József szerk.: „A Dunánál”. Tanulmányok József Attiláról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 3. Budapest, 1995)

N. HORVÁTH BÉLA: József Attila és a népi írók

Tasi József is rámutatott. 1928 elejére tehető barátságának kezdete Fábián Dániellel.

11 Lakatos Péter Pál barátian elfogult kritikái is tükrözik a kapcsolat szilárdságát. 1928 őszén már - és még - jó barátja Illyés Gyulának, mint arról Benedek Marcell

12 visszaemlékezése vagy a Vágó Mártának írott levél

13 Illyés-kitétele tudósít. Illyés most adja ki a „Nehéz föld" kötetet, tárgyias verseit. A népi hangvétel, a folklorizált forma az 1928-as József Attila versekben is megfigyelhető. A Tószunynyadó, a Luca, a Tedd a kezed népdaláthallásai, a Hosszú az Úristen, a Magyar Alföld adys hangzásai, a Luca-, Márta-versek paraszti, falusi reáliái jelzik: József Attilához közel áll az a világ, amelynek politikai képviseletét a Bartha Miklós Társaság jelentette ez idő tájt. Azaz a párizsi éveiben kommunizmussal, anarchizmussal kacérkodó József Attila 1928 őszi döntését, csatlakozását a pszeudó népi mozgalomhoz nem tekinthetjük sem pálfordulásnak, sem politikai, művészi eltévelyedésnek, hanem a származástudat, a korábbi költői pálya, a költői szerepvállalás egyfajta szintéziskísérletének. Az első kísérletnek. József Attila barthás korszakáról többen szóltak már, költőnk sajátos népiségét vagy „narodnyikizmusát"

14 értékelve. A József Attila-i nyelvesztétika teoretikus alapvetését Tverdota György ebből a pályaszakaszból tárta fel. Kétségkívül az Adyvízió, a Tárgyi, kritikai tanulmány, majd a Magyar Mű és Labanc Szemle arról tanúskodik, hogy az animizmushoz visszanyúló néprajzi fogalmakat a költő más és más összefüggésekben, mintegy filozófiai rendszerben helyezi el. Azaz a barthás mozgalom vállalt elve, a paraszti kultúrára épülő népiség, a mindig is az ismeretek forrásait kutató József Attilánál találkozott az elméleti rendszeralkotás igényével. Hisz a Hevessytől vagy Róheimtől, Solymossytól, Hornyánszky Gyulától megismert fogalmak ekkortájt állnak össze elméletté. S aligha véletlen, hogy a felidézés, a névvarázs-teória, az életpálya más későbbi pontjain is feltűnik. A „történelmi materialista óda", A város peremén - világképileg igencsak eltávolodva már a barthás időszaktól - egy az animisztikus képzetkörre visszamenő képpel érzékelteti az ember és gép elidegenedésének feloldását: Gyermekkora gyermekkorunk. Velünk nevelkedett a gép. Kezes állat. No, szóljatok rá! Mi tudjuk a nevét. Ugyancsak a barthás tanulmányok egyik-másik részlete jelzi a költő etimológiai érdeklődését, a szavak hangzás és jelentés közti viszonyának felfejtési kísérleteit. S ez az az időszak, amikor a versekben megjelenik egy sajátos hangzásvilág, a Kalevala, pontosabban a Vikár-féle Kalevala hangzata. József Attila a folklór jellegzetes toposzait és világszemléletét már korábban kipróbálta a szegényemberstilizációkban, majd az 1925-26-os népdalszerű versekben. Ez a kísérlet vitathatatlanul sikert hozott, hisz az ismétlések, a paralellizmusok, a poliszémikus rímek, a szürrealisztikus utalások jelzik, József Attila túllépett az Erdélyi-féle modellen folklorizmusával. A költői kísérletezés azonban akkor még nem politikai programra támaszkodott, nem egy ideológiát kívánt művészileg hitelesíteni, vagy - mint a kommunista korszakában - szolgálni. Erre vonatkozóan idézhető a nevezetes Gáspár Endrének írott levél,

15 amely a népdal sejtetéses, szürrealisztikus kifejezésmódját értelmezi. A jellegzetesen alliteráló, archaikus, kalevalás hangzásvilág azonban csak az 1928-as versekben tűnik fel, s majd 1930-tól érvényesült markáns módon