Tasi József szerk.: „A Dunánál”. Tanulmányok József Attiláról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 3. Budapest, 1995)

SZIGETI LAJOS SÁNDOR: „iramló fényt a tengeren" (Menekülés- és teremtésmítosz József Attila lírájában)

emberarcok mélyiről / új értelem szegélye bukkan." A szülés-teremtés képzetköréhez kapcsolódik a motívum az Aki szeretni gyáva vagy utolsó két sorában is: „Egykor egy sejt a tengerben kikelt, / hadd jusson el már örökös öledhez!" Az Elmaradt ölelés miatt panaszos szentenciájában és hiánytudatában is ezzel a képzettel találkozunk: „De mélyben, egyben él, aki szeret. (...) s nem is úszhattam a sodorral szembe I kedves öledben!... Hol volt az öled?..." Az egész, a teljesség megfogalmazásához hívja segítségül a képzetet a Már régesrég című versben is: Már régesrég rájöttem én, kétéltű vagyok, mint a béka. A zúgó egek fenekén lapulok most, e költemény szorongó lelkem buboréka. Mint a halak s az istenek tengerben és egekben élek. Tengerem ölelő karok meleg homályú, lágy világa. Egem az ésszel fölfogott emberiség világossága. S ott vannak e motívumok a Flórának, a Bukj föl az árból s a Jelenet egy büntetőtörvényszéki tárgyalás irataiból soraiban is, az utóbbinak van a legközvetlenebb motivikus kapcsolata a (Zöld napsütés hintált...) gondolatmenetével. A vádló szavaiból idézünk: Mi vall be? ami mind tudunk már iramló fényt a tengeren, de bűne íze (rengve lenn) fogai s ínye között bujkál! Arcátlan szenvedő! Nem átalsz rettegni kínod örömét. A tengerfenék gyönyörét. Hogy a (Zöld napsütés hintált...) sorait egy tengerparti fürdésemlék felidézéseként értelmezték, abban éppen Németh Andor játszott nagy szerepet: 1938-ban, amikor közölte, címet adott neki: Tengeri fürdő, de bizonyára zavarta, hogy nem kerek, nem lezárt írásmű, hogy negyedik szakasza csonka, ezért az utolsó két sor híján közölte, hasonlóan járt el, azaz töredéknek tekintette Bálint György, Kardos László, B. Szabó György is.

12 Az utolsó, csonka versszak nélkül esetleg jobban elképzelhető', hogy egy tengeri fürdés emlékét olvassuk, a vershez azonban szervesen hozzátartozik e két sor, s ezzel együtt sem töredék, „csonkasága" ellenére sem az; nem töredék, hanem „nyitott vers": a hiányzó két sor jelentése éppen hiányában fogható meg. Az utolsó két sor s az utolsó szó, a „kidobott" a megszületés pillanatáról, az ezt követő két sornyi hiatus pedig a megkezdődött életről „tudósít". A költő gondolkodása megfordít mindent: „képben objektiválja" az elképzelhetetlent, a magzat sejtéseit és reakcióit a