Kalla Zsuzsa szerk.: Tények és legendák, tárgyak és ereklyék (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 1. Budapest, 1994)

II. Esettanulmányok: XIX. század - Kalla Zsuzsa: Irodalmi relikviák, világi ereklyék (A Petőfi-kultusz tárgyai)

túszra egyaránt alkalmas, életműve, sorsa egy-egy részletét túlhangsúlyozzák, pózzá merevítik. (A Petőfi-hagyaték) Az „igazi" Petőfi-hagyaték - a pesti lakások berendezésének - sorsa nem ismert, bár fennmaradt egy 1849-es foglalási és egy 1850-es árverési jegyzőkönyv. A tárgyak egy része talán átkerült Szendrey Júlia új háztartásába, és megmaradtak a szobákat díszítő metszetek, festmények, ezeket Szendrey Júlia haláláig őrzi, majd Jókaihoz, Petőfi Istvánhoz, Orlay Petrics Somához kerülnek. Petőfiék 1848-1949-ben valószínűleg legtöbb személyes holmijukat magukkal vitték Erdélybe, Debrecenbe, majd Mezőberénybe. Ezek jórésze elkallódhatott, a Petőfi-hagyaték sajátossága, hogy nem egységes gyűjtemény, hanem szétszóródott, elajándékozott, otthagyott tárgyak egyvelege. A Petőfi család tárgyainak sorsa elválaszthatatlan a kéziratokétól, a kortársak mindkét csoportot „relikviának" nevezték. Természetes, hogy a hitelesség megítélésekor nagy súllyal esik latba, hogy van-e a tárgy mellett, vagy szól-e a tárgyról autográf feljegyzés. Nem elhanyagolható az a hatás sem, amit a versek visszfénye vet utólag egy-egy relikviára: fennmaradásra, átörökítésre nagyobb esélyük volt a művekhez, vagy ismert életrajzi eseményekhez kötődő tárgyaknak. A relikviák sorsát jócskán befolyásolta a történelmi helyzet. Nyilvános megemlékezésre a szabadságharc után sokáig nincs lehetőség, a kéziratokat rejtegetik, befalazzák, de az emléktárgyak veszélytelenek, lehetőséget nyújtanak az egyéni, családi kegyelet gyakorlására. Petőfi fiatalon hal meg, kortársai élnek még a századfordulón is: Jókai 1904-ben hal meg, A négyökrös szekér Erzsikéje - Sass Erzsébet - még részt vesz a Petőfi-Ház 1909-es megnyitóján. A Petőfit ismerők négy-öt évtizeden át ismétlik, csiszolják visszaemlékezéseiket, élményeik adomákká, a sokszor ismételt történetek valósággá válnak a következő generációk szemében, innen a Petőfi-kutatás közismert szkepticizmusa a Petőfi-Ház „kincseivel" szemben. Ugyanakkor az a tény, hogy a korszak tanúinak sokasága él még, némiképpen visszafogja a tódítok, nagyotmondók mesekedvét. Nehezen elképzelhető, hogy az ország nyilvánossága előtt Petőfi ismerősének hazudta magát valaki. Az, hogy a Petőfi-tárgyak soha sem találkoztak, nem kerültek egy intézménybe az irodalmi közvéleményt megosztó szekértáboroknak, a Petőfi Társaság híveinek és ellenzőinek köszönhető. Petőfi István, Orlay, Gyulai, Török Károly, Szász Károly a Kisfaludy Társaságnak, a Nemzeti Múzeumnak, az Akadémiának ajándékozza kincseit. Szendrey Júlia leszármazottai, Jókai Mór és a nagy dinasztiák, Laukáék, Sassék, Szigligetiek, Emichék, Egressyék a Petőfi Társaság mellett szavaznak és e kiterjedt rokoni-ismerősi kapcsolatokkal rendelkező családok segítik a szerteszét szóródott ereklyék fölgyűjtésében Ferenczi Zoltánt, Kéry Gyulát. Az Arany család, elsősorban Arany László maga is gyűjtötte az ereklyéket, özvegye a Petőfi Társaságra bízza a Petőfi vonatkozásúakat. Széli Piroska ezzel szemben a Kisfaludy Társaságnak ajándékozza nagyapja 48-as relikviáit.