Kalla Zsuzsa szerk.: Tények és legendák, tárgyak és ereklyék (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 1. Budapest, 1994)

II. Esettanulmányok: XIX. század - Kalla Zsuzsa: Irodalmi relikviák, világi ereklyék (A Petőfi-kultusz tárgyai)

oltárra a Petőfi-Társaság ünnepi koszorúját."

1 - „Elmondom azt is, hogy mindig nagy tisztelettel viseltettem a papi rend i. t. tagjai iránt. Ok az emberiség legnagyobb kincsét, a hitet plántálják az emberi lelkekbe. Én őket rokonlelkeknek tartom, mert a Petőfi-Társaság tagjai is, akiknek élén Herczeg Ferenc, Endrődi Sándor és Ferenczi Zoltán állanak, egy nemes és szép hivatás papjai. Önök a hit apostolai, mi a Petőfi-kultusz apostolai vagyunk és országot jártunkban vezérünk Ferenczi Zoltán, aki Petőfiért rajongó lelkével és szavával végighódítja az országot."

2 - „Leglátogatottabb volt a Petőfi-ház keddi napokon, amikor szabad a bemenet. Ez a publikum a legérdekesebb: a proletárok. Ott látható a szabadnapos postás, a rendőr és katona mellett a munkás, a napszámos, az utczaseprő, a hordár, a cseléd és a munkásasszony apró mezítlábas gyerekeivel. És valamennyien levett kalappal, lábujjhegyen járnak, mintha templomban lennének. Megtörtént, hogy egy munkásasszony, amikor a nagyterembe lépett, kereste a szenteltvíz tartót és keresztet vetett magára."

3 A példákat a végtelenségig lehetne folytatni. A vallás és az írói kultusz közötti párhuzamra nemcsak a dagályos ünnepi beszédek írói, a beavatottak, de - amit a fentiek tanúsítják - a naiv cselekvők, a Petőfi-Ház egyszerű látogatói is ráéreznek. E szövegek szóhasználata nem retorika, a tárgytisztelet lelki mechanizmusa valóban a „szent dolgokra" vezethető vissza. A jelenség minden kultusz szerves része, lényegét talán a középkori szentek ereklyéinek kultuszán mutathatjuk be legszemléletesebben. A szentkultusz eredetére nézve P. Brown kutatásai lehetnek segítségünkre,

4 aki a IV—VI. századi forrásokat elemezve meggyőzően cáfolja azt a Hume óta közkeletű nézetet, hogy a szentek tisztelete babonaság, a „népi vallásosság" körébe tartozik, megjelenése a tömeges megkeresztelkedések következménye - egy alulról jövő nyomás révén a pogány kultuszok beolvadása a keresztény gyakorlatba -, lényegében a „tiszta" monoteizmust elfogadni, megérteni nem képes plebejus gondolkodásmód terméke. A szentkultusz Brown értelmezésében a keresztény értelmiségi elit mozgalma, aszketikus életmódú, kivételes tehetségű püspökök szilárdították meg vele hatalmukat a IV. században, terjesztették ki sikerrel a kis, keresztény közösségek befolyását a késő antikvitás városának életére. A szentek földi maradványai a püspökök és a gyülekezet befolyásos, gazdag családjai közötti játszma tétjei: a püspökök kisajátítják, saját bazilikájukba szállítják a szentek holttesteit a családi sírboltokból, s így mindenki számára hozzáférhetővé válnak. Ez az új keresztény elit kivételesen erős pozícióval rendelkezett ahhoz, hogy bátorítsa az ereklyék felfedezését, elszállítását, az utazásaikról magukkal hozott ereklyék segítségével egy egész közösség talált természetfeletti oltalmat. A szentkultuszt tehát a késő-antik társadalom kapcsolatrendszerét átrendező változások hozták létre, ezért speciálisan európai, helyhez, időhöz kötött jelenség. Bár hősök, szent emberek sírja, teteme sok vallásban kap jelentős szerepet - a törzsi kultuszoktól kezdve a buddhizmusban, a lámaizmusban, az iszlámban - az ereklyetisztelet társadalomszervező erő csak a kereszténység európai területén lesz.