Kalla Zsuzsa szerk.: Tények és legendák, tárgyak és ereklyék (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 1. Budapest, 1994)

II. Esettanulmányok: XIX. század - E. Csorba Csilla: Szederinda (Jókai írói jubileuma)

vei találkozhatott, szerkesztőségek litográfiát, metszetet árusítottak róla. Jókai címmel 1894 januárjában újság is indult azzal a szlogennel, hogy aki nekik ír, „Jókainak" ír. E lap hasábjain jelent meg Satanella írónő, Krúdy későbbi felesége tömör összefoglalásában az 1894-es év „viszonyulása" Jókai Mórhoz: Kultuszom, bálványom, szentírásom: Jókai Mór

8 „A költő maga is a sors kiválasztottjának érezte magát, a szent forrás őrének és fölkent papjának" - állapította meg Herczeg Ferenc.

9 Bródy Sándor szerint ügyelt arra, hogy „a félisteni pose"-ban, amelybe nemzete és felesége, Laborfalvi Róza belekényszerítette, valami földies, vagy közönséges mozdulaton rajta ne kapják. Jókai felvállalta a rászabott küldetést, majd azonosult a ráaggatott szerepekkel: „Petőfi lelkének fele", koszorús költő, nagy mesemondó, a rózsák és fülemilék atyja, stb. E szerepek, maszkok mögé bújva a Gyulai Pál epés megjegyzése szerinti „népszerűség rabszolgája" fokozatosan elveszítette valódi énjét, a szerepet fogadta el igazi valójának, önkontrollja már nem mindig működött, saját magát is élő halhatatlanná nyilvánítva élt múzeummá változó lakásában. Szekrényére portréját gravírozták, svábhegyi kertjében Zala György őt ábrázoló szobra állt, ennek másolatát küldte néha önmaga helyett vidéki felolvasásokra, ünnepekre; Donath Gyula által gipszbe öntött jobb kezének másolata a fotók tanúsága szerint ott feküdt íróasztalán; a karikaturista, Faragó is szfinxek, görög félistenek társaságában ábrázolta.

10 Eletéből vett igaz történetek alapján adomák keringtek róla, a képzőművészek, így Pataky László, Roskovics Ignác meg is jelenítették, elsősorban a tanulóifjúság számára, ezeket a jeleneteket. A kultuszteremtés jó példája az Ugy-e maga a Jókai bácsi? című adoma és Vágó Pál ezt megörökítő vízfestménye. A kép tárgyát az író maga mesélte el a festőnek: „A költő az Andrássyúton sétálgatott, s íme hirtelenül elébe kerül egy hököm emberke, kis iskolásgyerek s illendően megemelve kalapját így szólt: - Ugye maga a Jókai bácsi? - Én vagyok fiacskám. Megismertem az Én Újságomban közölt arcképéről. Meg akarom köszönni azt a szép elbeszélést, amelyet a rózsák szigetéről írt. Nagyon meg voltam vele elé* ••.K'R.uav.ttHftttta <.K.'HO

r HülOGRAFH Jókai díszmagyarban, 1894. jan. 6. PIM Művészeti tára