Kalla Zsuzsa szerk.: Tények és legendák, tárgyak és ereklyék (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 1. Budapest, 1994)

II. Esettanulmányok: XIX. század - Kerényi Ferenc: Önkultusz vagy önigazolás? (Déryné Naplója mint kultusztörténeti forrás)

kit elszórtam, kit elhagytam szállásaimon..."

16 így Déryné memóriája lett a Napló egyetlen forrása. Mindazonáltal Déryné még Miskolcon is rendelkezett dokumentumokkal, relikviákkal, jelmezekkel. 1865-ben gróf Wass Sámuelnek küldött egy „csomagocskát", válogatott dokumentumokkal (talán szerződésekkel, színlapokkal, kritikákkal), amelyet segélyügyben Jókai Mórhoz szeretett volna továbbíttatni; a Napló írása közben szerzett be anyakönyvi okmányokat; előkerültek szóróversek, kritikák is, amelyeket részben beépített a szövegbe, részben Egervárynak küldött el. Figyelemre méltó Prielle Kornéliának adott válasza is 1843-ban: „... kérdeztem tőle, mit ír mindig Róza Néni? - Jegyzeteket, monda ő, mellyekből később majd a naplómat írom meg."

18 E munka kezdetéről és a feljegyzések hollétéről nincs tudomásunk; annyit mindenesetre bizonyít, hogy már jóval az 1850-es évek felkérői (Vahot Imre, Kazinczy Gábor, Egressy Gábor) előtt, alkalmasint az első kritikai támadások idején kezdett a még pályán lévő, sőt terveket dédelgető Déryné az önigazolás szándékával a Napló gondolatával foglalkozni. (Bár természetesen az 1843-ról készített napi jegyzetek nem kerülhettek bele az 1841-gyel félbemaradt Naplóba..) E jegyzeteket feltételezve és a Déryné használta elnevezést elfogadva beszélünk mi is Naplóról. A jegyzetek és forrásértékű dokumentumok megléte természetesen nem csökkentik a memória-teljesítmény értékét. Egy, a végletekig kicsiszolt, kiművelt színész-emlékezet ez, amely pontosan képes rögzíteni előadások szereposztását, szerepek szövegrészleteit, a színházi alkotótevékenység háttérinformációit, a magánélet hangulati elemeit, de jellegzetesen szelektál is: Déryné a Napló írásának harmadik évében, az anyakönyvi kivonat kézhezvételekor tudja meg újra házasságkötésének helyes dátumát, de ugyanígy rosszul emlékezik pályakezdő életkorára is. Amit viszont tárgyi tévedésnek vagy tartalmi csúsztatásnak érzünk, az nem a memória tévesztése, hanem a primadonna szempontjának következetes érvényesítése. Ilyen Kantomé esete a Pesti Magyar Színházzal, amelyből hatásos, színpadias jelenetsor lesz: elveszett meghívólevéllel, félreértésekkel, Bajza József konokságával, Déry síró naiva-közvetítésével, Kantomé tragikai tartózkodásával és végül esküjével, hogy nem lép az új pesti színház deszkáira - holott még 1838 elején is levelezett az igazgatósággal, de szerepköri nézeteltérések és gázsiproblémák miatt nem került sor szerződtetésére. Az egyazon gondokkal küszködő pályatársnő és barát iránti együttérzés mozgatta itt Déryné tollát; hasonlóan ahhoz, amikor saját énekhangjának gyengülését átmenetinek tartja és a nagy pesti árvíz idején szerzett rekedtség rovására írja, hangját még 1843-ban is épnek állítva, amikor a Nemzeti Színház igazgató-bérlőjéhez fordul szerződtetési kérelmével - és első színésznői fizetési igényével, jutalomjátékkal és ruhapénzzel!

19 A vándorszínészek tárgyi hagyatékát illetően általában igaz Déryné megjegyzése a relikviák pusztulásáról. A 19. század első feléből egyetlen teljesebb hagyatékot ismerünk; jellemző módon a Nemzeti Színházba bemenekült és ott nyugdíjat kapott Balog Istvánét.

20 Rozsnyay Kálmán, aki 1904 és 1928 között többször publikált a kérdésről, a miskolci Kis-Hunyad u. 58. szám alatti ház egykori lakójáról és halottjáról még élő szem-