Kalla Zsuzsa szerk.: Tények és legendák, tárgyak és ereklyék (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 1. Budapest, 1994)

II. Esettanulmányok: XIX. század - Kerényi Ferenc: Önkultusz vagy önigazolás? (Déryné Naplója mint kultusztörténeti forrás)

mint egy madár egyik dolgától a másikhoz. Nagy nyílt háztartásuk volt. És ö a maga személyében mindig olyan csinos, választékos, üde volt, a milyennél szebb soha sem, a mióta [1843 óta - K. F.] csak ismertem őt."

10 Ugyanerről Déryné maga: „Nekem szórakoznom kellett, - hogy a színháztól eljöttem, s egyedül a sok aprómarha nevelés és szaporításban leltem szórakozást, - lemondván minden szellemiről, mert olyan körben éltem azontúl." És - hogy teljessé tegyük a biedermeier portrét - íme, az eszményi feleség rajza, amilyet Déryné kommendál is az 1872-ben megözvegyült Egervárynak: „Egy csinos kis fiatal nő, egy jó hozománnyal, virgonc, tevékeny, házias természettel..."

11 Schenbach Róza ideálképe, ha nem lett volna belőle színésznő, primadonna... A másik póluson, a független nő és az elhivatott művész személyiségjegyeinek áttekintésekor egy lezajlott belső konfliktus nyomaira bukkanunk. Nem elsősorban arról van szó, hogy a visszavonult énekesnő-színésznő sóvárgóan figyeli a romantika sztárkultuszának erkölcsi és anyagi vonatkozásait. Német származása, nyelvtudása, énekművészetének internacionális jellege és persze főként kiemelkedő tehetsége valós lehetőséggé tette számára a magyar színészet és a német énekesnői karrier közötti ismételt választást. (Legalább kétszer, 1822-ben és 1827/28-ban; de bizonnyal ennél többszöri ajánlattal is.) Megkapó az az őszinteség, amikor hanyatló szakaszában, majd öregen és betegen visszamenőlegesen kérdőjelezi meg saját döntésének helyességét. 1842-es kolozsvári interjújában (az első magyar színészinterjúban) éppen a kedves városban elszenvedett kudarcok idéztették föl vele Kleinheinz Xavér Ferencet, 1814 és 1823 között a pesti Német Színház karmesterét, „ki örömest a német színpadnak akart volna megnyerni - de a magyarok nem engedtek. Fájdalom! azóta külhonba lettem volna s másképp jutalmaztattam volna..." A Napló írása idején, 1869 és 1872 között pedig nem kevesebb, mint kilenc (!) levelében sürgeti a Német Színházban történt sikeres fellépéséről (1822. március 29.) készült kritikát.

12 Hasonlóképpen vonja revízió alá visszavonulását: férjemhez csakugyan Pestről jöttem haza és ezt már, fájdalom, igen jól tudom, hogy 1847. évben. Köztünk maradjon, bár sohase jöttem volna, de az ő unszolására hagytam el végkép a Nemzeti Színházat, midőn ott nemsoká nyugdíjba léphettem volna."

1 Erről az oldalról tekintve a Napló az önigazolás lehetősége, és ez a megírás során felülemelkedik az indító motívumon, a kötelességtudaton; jogos büszkesége egykori sikereire pedig megengedi és így erősíti a teljes őszinteség igényét, az emberi gyarlóságok bevallását. Ezért is készült teljes életútja áttekintésére: „... eddig [ti. 1841-ig, a megírt rész végéig - K. F.] virító mezőkön járdaltam, még ezután lépnék a levele hullatott tövisekre. (...) nem magamat dicsértem, vagy nem hazudtam üres szavakat, midőn (a közszeretettel) dicsekedtem.

14 Napló vagy emlékirat? Sajtó alá rendezői közül Törs Kálmán és Bayer József az előbbit használta, míg Réz Pál a Déryné emlékezései cím mellett döntött.

15 A kérdés elválaszthatatlan Déryné tárgyi hagyatékának kérdésétől. A kultusz kizárólag az Egerváryhoz intézett, 1869. július 28-i levél egy passzusán alapult: bizony már birtokomban nem volt semmi. A sok utazások következtében terhemre voltak, nem tudván hova pakkolni.