Kalla Zsuzsa szerk.: Tények és legendák, tárgyak és ereklyék (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 1. Budapest, 1994)

II. Esettanulmányok: XIX. század - Kerényi Ferenc: Önkultusz vagy önigazolás? (Déryné Naplója mint kultusztörténeti forrás)

Kerényi Ferenc ÖNKULTUSZ VAGY ÖNIGAZOLÁS? (Déryné Naplója mint kultusztörténeti forrás) (A vándorszínészet primadonnája) „... megható volt azon kegyeletes figyelem, mellyel a tagok primadonnáik iránt viseltettek. A kisebbrangú színészek nem igen mulasztották el a próbákoni megjelenéseken kézcsókkal üdvözölni őket, a nagyobbak pedig felső köntöseiket, napernyőiket vették által, s morgás nélkül vártak rajok, ha egy negyedórát késni találtak. Több primadonnát, mint Reháknét, Székelynét, Murányinét, Kantomét s az operai társaságnál Dérynét ismertem, s emlékezem, hogy mindegyike ily figyelem tárgya volt a maga társaságánál..."

1 A vándorszínészet primadonnakultuszának, amelyet Fáy András örökített meg, gyakorlati haszna volt: segítette őket a testület (vármegyei, városi) pártolás elnyerésében, a nagy közönségvonzást jelentő főrangú mecénások megnyerésében. Az elismerés formái, most már a közönség részéről, lassan polgárosultak: a Déryné-naplóban gyakran emlegetett ékszerek vagy a Kantoménak gróf Rhédey Lajos által egyetler alakításáért nyújtott ismeretlen ajándék (Nagyvárad, 1814)

2 feudális gesztusának helyét utóbb az egész közönséget reprezentáló ajándékol foglalták el, és a személyes tetszés szeszélye helyett kivételes alkalmak kor.

3 A romantika korában a megtiszteltetés már jobbára olcsóbb, de szel lemi termékkel történt, röplapokon terjesztett alkalmi költeményekké' az ún. szóróversekkel. Ugyanakkor ez a korai primadonna-kultusz korlátozott mértékben j( lentkezett: a primadonna nem igazgatott, legfeljebb egyik ,,vezértagj£ lett a társulat kollektív irányításának, fizetése pedig általában másfélszi rese volt a vezető férfi színészekének.

4 Nem vált vállalkozóvá sem: í egyetlen ilyen, kudarccal végződött kísérletet éppen Déryné hajtotta vé re 1839/40-ben Kassán, de ehhez is csak Kecskés Károly nevű színésztá sával vette a bátorságot. Pedig Déryné kettős értelemben is primadonn ja volt a vándorszínészetnek: mint daljátéki énekesnő és mint a prózám sor naivája. 1837-ben, a Pesti Magyar Színház megnyitásakor 43 éves. Fizikai öi gedése, külsejének előnytelen megváltozása, hangjának szükségszerű 1 pása egybeesett ünnepelt naiva-szerepeinek kiavulásával a műsorról dalbetétekkel tűzdelt énekesjáték visszaszorulásával a végigéneknagyopera javára a zenés repertoárban, azaz: a romantika ízlésforrad mával. Két dolgot tehetett: visszavonulva a vándorszínészet mind prov ciálisabb szintjeire, megőrizni szerepkörét - vagy szerepkört vált anyaszerepekben próbálkozni a nyugdíj elérésével a Nemzeti Színház telekében. Déryné mindkettőt megkísérelte, és az egyre több kudan járó vándorszínészeti működés, majd a Nemzeti 1846/47-es segédszíni