Kalla Zsuzsa szerk.: Tények és legendák, tárgyak és ereklyék (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 1. Budapest, 1994)

V. Elágazások - Kovalovszky Márta: Öcsike kultuszt űz

másnak. Mindkét mozzanat azonban a performance-ben visszájára fordítva jelenik meg; így kulturális gyökereit egyszerre vallja be és tagadja. Ami a ritmikus szöveget recitáló alak (főszereplő) karakterét, külső megjelenését, mozgását, tárgyait és különösen „énekmódját" illeti, itt bizonyos nagyvonalú „idézettel" állunk szemben: a primitív népek varázslóira, pogány civilizációk sámánjaira ismerhetünk. A néprajzkutató Diószegi András írta le legérzékletesebben a sámánok különös szertartásait, révülésének folyamatát, egyre gyorsuló énekének és mozgásának feszült dramaturgiáját. Az előadást, anélkül, hogy idézni vagy utánozni akart volna valamely konkrét példát, ugyanez a dramaturgia irányította és fogta össze; a néhányszavas szöveg monoton, egyre gyorsuló és egyre több szenvedéllyel telt ismétlését kezdetben csak a légycsapó mozgása kísérte, hogy azután a hang és ritmus keltette extázis fokozódásával az egész testet átjárja és megmozgassa a szavak és a hang és ritmus belső ereje, s hogy azután fokozatosan csillapuljon e mozgás - vele a hajladozások, fejvetések irama - a végső, kimerült nyugalomig. Nem hanyagolhatjuk el a recitált szöveg és a főszereplő külső megjelenésének szerepét a kompozícióban. Mindkettőnek vannak kultikus vonatkozásai. A szöveg - amely olykor változik egyébként az előadás folyamán, hasonló jellegű szavak, szókapcsolatok váltják fel, hogy aztán visszatérjen az eredeti, első változat - értelmes szavak kizökkent, „értelmetlen", „nem-normális" kapcsolatából áll: mint ilyen, rokona a sámán-szövegeknek, a ráolvasásoknak, a titokban mormolt imáknak és átkoknak és így nem kevésbé „értelmes", mint az az ismert téltemető mondóka: „Kisze, Kisze, villő / Gyüjjék rád a himlő". Ereje, funkciója nem a szavak elsődleges jelentésében van, hanem a kimondás, a gyorsuló ritmus, a hangsúly és a hangszín által valósul meg; hatása, mely itt csak képzelt hatás - azonos a varázs-szertartásokéval. A főszereplő fekete nadrágot és fekete, övvel átkötött, térdig érő kaftánt hordott, fekete cipőt, a rákötözött villanykörtékkel, derekáról kés függött, jobbjában tartotta a légycsapót. Öltözéke egyszerre idézte a gyászruhát, a sámánköntöst (kaftán) és a népi alakoskodásból ismert fekete viseltes posztóruhát, amelyet különféle rongyokkal, vacakokkal, tárgyakkal aggatnak tele. Talán a leírásból és a vázlatos elemzésből is nyilvánvaló, hogy a például említett performance-ban két, egymástól eltérő kultuszkör elemei keverednek: a tradicionális keresztény halotti kultuszé és a primitív kultúrákban élő sámánizmusé. De - és ezt szeretném most hangsúlyozni - a kortársi képzőművészet e szokatlannak, gyökerek nélkülinek tűnő műfaja sokszor kötődik messze évszázadok, évezredek hagyományaihoz, gyakran kultuszaihoz. Azt is látnunk kell azonban, hogy ez a kötődés csak bizonyos pontokon jön létre; a művészet régen elvált már a kultuszokkal közös eredet-forrástól és persze, maguk a kultuszok is megkoptak, töredeztek az idők folyamán. Éppen ezért a mai művészet - bármennyire szeretne is - nem egy folyamatos, koherens, viruló kultuszvilághoz kapcsolódik, hanem annak egyes, kiragadott mozzanataihoz, melyek többé nem szervesen épülnek bele az új kompozícióba, hanem különféle kultuszokból