Kalla Zsuzsa szerk.: Tények és legendák, tárgyak és ereklyék (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 1. Budapest, 1994)

V. Elágazások - Kozák László: A médiakultusz

és az élet médializálódik. Nem csak úgy, hogy a tárgyakat átalakítja a közvetítéshez, mint például az elektromos gitár

15 vagy a futballabda'

16 hogy jól mutassanak a fekete-fehér televízióban. Mintát ad a viselkedésben is. Zukkari 1594-ben kikötötte, hogy a „festményen legyen egy alak, aki a befogadót irányítja"

17

. Ma már egy intézmény dolgozik ugyanezért. Azért, hogy a személyiség kifejezze magát, eladja a személyiség-logo-t. „Ma 15 percre mindenki híres lehet" - halljuk Andy Warhol jóslatát. A televízió 15 perc képi-koncepcióban megfogalmazott történést mindenkire rávetíthet. A legek médiája a televízió, a látszólagos emberi teljesítményeké. Az ajtóbecsukó és a krémesevő hírességeké. Aki egymagában az ajtóbecsukás és a krémesevés: és ez nem a fausti ember végtelenre törekvése. Nem úgy értelmetlen, mint a homunculus, hanem úgy mint egy lakótelep. A fausti ember úgy tör a végtelen felé, mintha elérhetetlen hegycsúcsokat hódítana meg. A médializáit ember mintha házgyári panel elemeket rakna egymásra. Az értelmetlen végtelenbe, hiszen semmi sem indokolja, hogy azon a bizonyos ponton kell abbahagyni az építést, és nem egy emelettel följebb. A médializált ember Bábel tornyot épít. A nem Istennek. Ugyanaz az ember végzi ezt, cserélődő Riporter-, Híresség-, Elsportoló-, Áldozat-fejekkel. így a televízióban - ahol, mint a hajdani időkben, vérrel táplálják a hírek áldozati oltárát - megkezdődhet az ismétlődő moralitás, íme az ember. Csakhogy amíg a haláltáncok azt mutatják be, hogyan válik valaki, azáltal, hogy valamit elért, semmivé, az élettáncok azt, hogyan válik valaki, aki semmit sem ért el, valakivé. Míg a haláltáncok meghalójának valós nyoma marad, az élettánc szereplője nyom nélkül tűnik el, Azonnal leképezhető jelen. A nagy Polaroid-terem az Elysé múzeumban