Kalla Zsuzsa szerk.: Tények és legendák, tárgyak és ereklyék (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 1. Budapest, 1994)

V. Elágazások - Kozák László: A médiakultusz

Ezért a történetfilozófiák számára a jövő egyfajta „szupermúlt'

fi

'. Már a múltban létezik, és fokozatosan csúszik bele a jelenbe. Történetfilozófiák nélküli korunkban a médiák veszélyeztetik a jelent. A jelen bármikor felidézhetővé válik, ezáltal megszületése pillanatában már múlt. A közvetítés, amely az előidejú történetben a társadalmat teremtette meg, a történelem kezdetén az ént, mára lerombolja azt. Amíg a média mint eszköz összeköti az egyéneket, kisebb és nagyobb nemzetközösségeket, addig a média mint kultikus lény negligálja e viszonyrendszert. Megszünteti a történést, a történéssel a változást, a változásban a jövőt. (A közvetítők) Nincs olyan kultúra, amely közvetítő nélkül más világokkal érintkezni tudna. Akár a távoli parton élő, szomszéd népekről van szó, akár az adott kultúrával minden ízében összetartozó szellemvilágról. Az előbbi esetben, ha nincs közvetítés valamiképpen a szokásrendszerek, kultúrák között, ezek a népek „nem léteznek", vagy ha csak a nyelvüket nem értik, akkor „némák". Az utóbbi esetben mindegy, hogy csak tárgyi, vagy tárgyi és viselkedésbeli közvetettségről van szó, vagy - mint néhány keleti filozófia esetében - a személyiség válik közvetítővé, amely azonban a közvetítőként megszűnik személyiségként létezni.

8 A mai szemlélő bizonyára értetlenül tekint az általa primitív kultúráknak nevezett régiek közvetítők utáni hajszájára és mindarra a lelkesedésre, amely a feldarabolásokban, a hatalmas máglyákban, hekatombákban teljesedett ki. Számára talán e cselekvéssorozat nem több, mint egy rádióamatőr kísérletezése. Csakhogy a rádióamatőr számára a közvetítő adott, a közvetítés célja pusztán fizikai problémákat vet fel, és a közvetítés üzenete a saját - bár térben távol lévő - világába kell, hogy eljusson. Addig a régiek számára csak az üzenet volt adott, amelyet el kell küldeniük. Olyan világba kellett elküldeniük, amely hasonló lehetett az övékével, de egy nem világukbéli falon kellett átjuttatniuk. Az üzenet formája a hízók és kosok feldarabolásával és máglyára vetésével valamiféle megsemmisítés-szerű tett volt. De nem mondhatjuk, hogy az áldozati állatok megsemmisültek, mert ez a dolog értelem nélküli darabokra hullását jelenti. Gondolkodásukban az áldozati állat túljut azon a makacs falon, amely számukra újra és újra előállt. A szertartás cselekvései a vélhetően hasonló, analóg világba az üzenet nem analóg módon történő eljuttatását szolgálták. Mivel az üzenet tartalma maga a világ, az üzenet egészének át kellett jutnia a nem-analóg falon, így az áldozatok során egyre nagyobb szerepet kap a beszéd, az ima, a viselkedés; a kódolt üzenet a materiális áldozatokkal szemben. Az üzenet tartalma maga a világ, a világ idegensége, a halál. Az üzenet értelme a közvetítettség megszüntetésének esélye. A közvetítés tétje önmaga megszüntetése: az élet. Az előidejű társadalmak eltűnésével a közvetítettségnek új formái jönnek létre. A társadalom a beszédet is közvetítőként fogja fel, bár a külső és a belső beszéd elkülönítésében az utóbbi, megőrzi közvetlenségét. A külső beszéd már közvetítő, anyagi voltában felfogható, így lényegében már nem különbözik a történelembe lépett társadalmak nagy találmá-