Kalla Zsuzsa szerk.: Tények és legendák, tárgyak és ereklyék (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 1. Budapest, 1994)

V. Elágazások - Kozák László: A médiakultusz

lentett, csak annyiban volt megismerhető, amennyiben a Moirák-szabda sorsfonál életük eseményeit más eseményekhez kötötte. Kérdésünk így csak arra vonatkozhatott, hogy mi az, ami a világban egymáshoz, vagy sorsuk fonalához kötött. Ez volt az a titok, amely elleplezettségét a médium megszüntette. Ekkor a jövő sorsfonalakból szőtt háló volt, amely a nem-ismertségből előjött a létre - ugyanakkor már a jelenben létezett. Útra kelni, széllel, viharral küzdeni tudatosan vállalt tett. Közvetítésért útra kelni kétségbeesett is: kijelölni egy barlangot, amelyen túl az Alvilág kezdődik, egy személyt, aki helyettünk lesz a Tolmács, egy ajtót, amin keresztül kieshetünk a Semmibe. Mindez a világ nyelvének a nemértését jelenti, a világban való idegenséget. A média transzcendens terének kialakításával a világ idegensége elvált a körülvevő világtól, egy pontba sűrűsödött össze: ez lett „az idegen világ", amelynek eltüntetése megszüntette a közvetettséget. A történelem előtti társadalmak előidejű történetében nincs ez a tudatosság. Útrakelni hagyomány, férfit próbáló tett, közösség kikényszerítette cselekvés. Az idegenség nincs egy pontba sűrítve, a jóslás a földből történik. A Földanya kommunikál a nemzetséggel. A föld közvetítő, térben összeér más történések földjével - pontosabban azonos vele. A történelem kezdetén intézményesült a jóslás rendje - megszaporodtak a divatos jóshelyek a partok mentén. Azzal, hogy útra kelek, hogy az ökröket levonszolom a hajóról, részese leszek Apollón közvetítésének. Cselekedetemmel a természetvallásokétól elütő, transzcendesn térbe kerülök át.

4 A néhány véka biótai alma, az ökrök és a bárány átkerül az én és a közösségem viszonyrendszeréből a szertartás viszonyrendszerébe. Belépek az áldozat terébe, így az énem is kilép eddigi meghatározottságai közül. (A médiaidő) A transzcendens tér megteremtésével a szertartás ideje is szakralizálódott, és elkülönült a mindennapi cselekvések idejétől. Ma időfogalmaink lineálisak, a karjainkon feszülő órák térré képezik le az időt. A folyamatot észlelő és racionalizáló értelem számára később, a szertartások némiképp értelmetlenné válásával belesimult a közvetítés a mindennapi élet lineális sorozatai közé. A zsidó-keresztény hagyományú Európa csak előttöt és utánt ismer, míg maga a szertartás más időben történik. „Az, aki ma él, semmivel sincs közelebb a megváltáshoz, mint aki 500 évvel ezelőtt élt"

5

. A történelem előtti társadalmakban „az élet mitikus precedensek ismétlése. Egyiptomban a király halála Ozirisz halálának kultikus ismétlése"

6

. A jelen nem a múlttól válik el, hanem a nem-létezőtől. Számunkra a jövő a „létezés előtti visszatérése". Az előidejű kultúrák ezért folyamatosan teremtik a jelent. Megteremtik a kultuszt, hogy ezáltal ők maguk létezzenek. Megteremtik a közvetítést, ezáltal a különbséget a meghaltak lelkei - akik ugyanúgy léteznek számukra - és saját lelkeik között, hogy elválasztottan éljenek velük. A szertartás ideje az én létrejövésének ideje. A mai értelemben vett jelen a történetfilozófiák jelene. Lineális sorozat közepén áll, múltja van és jövője, amelyet már a múltban megteremtett.