Kalla Zsuzsa szerk.: Tények és legendák, tárgyak és ereklyék (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 1. Budapest, 1994)

III. Esettanulmányok: XX század - Szerdahelyi Zoltán: Egy élő kultusz nyomában (Megjegyzések Hajnóczy Péter írói utóéletéhez)

szívódik a kritikába, amely maga is a személykép közvetítőjévé és újratermelőjévé válik, gyakran módosít is rajta.") 3. A Hajnóczy-írásokra reagáló kritikák, úgy tetszik, szintén nem tudták kivonni magukat az imígyen némiképp már projektált kultuszképzés folyamatából: (Általában kultikusnak tartom azt a kritikát, mely feladatán - a műelemzésen, értékelésen, az irodalomtörténeti folyamatba való ágyazáson stb. — kívül olyan érzelmi, s evokatív vonatkozásokat tartalmaz, melyek sem a műből magából nem következnének feltétlenül, se a vizsgálatához felhasznált irodalomelméleti vagy történeti ismeretanyagból nem fölépíthetőek. Valahonnan hallott, hallani vélt - ellenőrizetlen s gyakran ellenőrizhetetlen - háttérinformációk, „zaj" beszüremkedését kísérlem meg hát röviden illusztrálni e helyütt.) A Hajnóczy-irodalomban ennek a „zaj"-nak különböző fokozataival, különféle megnyilvánulási formáival találkozhat az olvasó. A legenyhébb - ám tulajdonképpen az összes további torzításokat magában hordozó - ,félrehallás' műnek és írónak a szükségesnél s elfogadhatónál nagyobb mérvű azonosításában rejlik (mely akkor is hibának minősül, ha ebben az esetben egy kifejezetten alanyi művészetről van szó). A kritikus itt még látszólag tárgyilagos, ,csupán' összemos különböző dolgokat, s némi zavar támad kompetenciájának kijelölésében is: „A halálfélelem diktálja Hajnóczynak ezeket az írásokat. S akiben ilyen erős a halálfélelem, annak többé nincs más gondja, csak énje, az, hogy ez az én megsemmisül. Lenni vagy nem lenni, ez itt a kérdés! S ezek az elbeszélések már csak a léttel, a lét végső kérdésével (kérdéseivel) tudnak találkozni. Elbeszélésnek álcázott lírai alkotások."

8 „Innen tehát a szenvedés; a századosé is, Hajnóczyé is, a készenlét reménytelenségéből." „ [...] végletes értelmet kap az iszákosság is: a Perzsiában küzdött vele, itt felmagasztosítja: [...] az egyetlen, amelynek a segítségével Hajnóczy elviselheti az életét és a látomásait."

9 A Perzsiában a Krisztina által képviselt életforma „olyan világ, amely méltó alternatívája lehet az író szabálytalan, kiszámíthatatlan, felülről alá, alulról felfelé, egyszerre fent és lent életformájának, amely ugyan szerény műveltségű és - Hajnóczy eddigi munkáit tekintve - szerény kultúrájú és szellemiségű életforma, de: független, szabad. Legalábbis szabadnak megélt élet. Es ezzel az érzéssel nem lehet vitába szállni még akkor sem, ha ennek a ,szabadságnak' börtön az ára, az alkoholfüggőség börtöne, és Krisztina életformáján kívül még sok, a hős számára is vonzó életforma-lehetőség ismeretes." A következő fokozatban - tulajdonképpen a műelemzések talaján! megjelennek az író személyét érintő féltés hangjai is: „Szemlélete új szín a fiatalabb prózaíróké között; csak azt remélhetjük: pályája a későbbiekben sem törik meg."

11 „Aggodalmát sem titkolhatja azonban az életművet méltató kritikus. Sikerül-e vajon megismételnie Hajnóczy Péternek a hősei sorában megírt győzelmet? Következik-e folytatás?"

12