Kalla Zsuzsa szerk.: Tények és legendák, tárgyak és ereklyék (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 1. Budapest, 1994)

III. Esettanulmányok: XX század - Takács Olga: Gyóni Géza kultusza szülőföldjén a hatvanas-hetvenes években

sokáig háborítatlanul megvolt a fogolytábor melletti temető, de 1970-ben a krasznojarszki városi vízierőműhöz szükséges óriási víztenger elnyelte a valahai fogolytábor helyével együtt. így hát a kultuszhoz szorosan hozzá tartozó zarándokút, és a nagy temetési szertartást ígérő holttest-hazahozatali akció meghiúsult. Nem hiúsult meg azonban még egy nagyon fontos mozzanat, ami nélkül valódi kultusz elképzelhetetlen: a híres személyiségről készített, a régebbieknél pontosabb, bővebb, más monográfia. Evek szorgos munkája nyomán, hihetetlen erőfeszítések után a Pest Megyei Könyvtár és a Dabasi Nyomda anyagi áldozatvállalása eredményeképpen ez az összefoglaló mű is megszületett: 1984-ben napvilágot látott a Pest Megyei Téka sorozatban Fábián Miklós Gyóni Géza című könyvecskéje, gazdag bibliográfiai apparátussal, s arra valóban alkalmasan, hogy valaha, valaki ennek felhasználásával végleges értékelést, irodalomtörténeti elemzést készítsen a szerencsétlen sorsú, ellentmondásos költőről. De még mindig nincs vége a kultuszt bizonyító ténysorozatnak: a centenáriumi évben, 1984-ben sikerült a szervezőknek több napos, országos rendezvénysorozattá tenni Gyóni Géza megünneplését: az Irodalomtörténeti Társaság itt rendezte vándorgyűlését, többek között Kispéter András és Király István tartott előadást a Járási Tanács zsúfolásig megtelt nagytermében. Az időközben Nagy István nevét felvevő járási képzőművész csoport valóban nívós kiállítását ekkor nyitották meg. Emlékbeszédek hangzottak el például a szülőház falán lévő tábla megkoszorúzásakor, a szoboravató ünnepségen. A Magyar Rádió nyilvános műsorának felvételén országos hírű színészek és helyi középiskolások szavalták el Gyóni Géza számos versét, közöttük a megrendítő és hiteles Sírverset is: Hazai domb lesz vagy idegen árok, Bús sírom füve amelyen kihajt, Kopott fej fámon elmosódó írás Bolygó vándornak ezt hirdesse majd: Boldog, ki itt jársz, teéretted is megszenvedett, ki lent nyugszik, a holt: Véres harcok verték fel hírét, de csak a béke katonája volt. A kultusz kulminációs pontjának eseményeit és a költő önértékelését felidézve nem fejezhetem be mondanivalómat, mert a legfontosabb közlendőm még hátravan. Ez pedig az, hogy: mindez az eltúlzott, mindenre kiterjedő, meglepően sok embert aktivizáló kultusz tulajdonképpen pótcselekvés volt. Minden helyett, amire sok-sok okból, de legfőképpen a túlzottan ellenőrzött politikai-ideológiai felügyelet okán nem nyílhatott mód, ezzel a tevékenységgel kárpótolta magát a sok tanár, tanító, népművelő, orvos, evangélikus, katolikus és református pap, Hazafias Népfront-titkár, téesz-írnok, tanácstitkár, rendőrtiszt, könyvtáros, zenész, érdeklődő ingázó munkás, helybéli idős kőműves és ki tudja, még ki mindenki. Tet-