Kalla Zsuzsa szerk.: Tények és legendák, tárgyak és ereklyék (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 1. Budapest, 1994)

III. Esettanulmányok: XX század - Takács Olga: Gyóni Géza kultusza szülőföldjén a hatvanas-hetvenes években

Zoltán és mások által készített megzenésített verseket, sőt, a karnagy saját szerzeményekkel is gyarapította a zenei feldolgozásokat. Megindult a nem könnyű és nem rövid harc a Gyóni Géza Emlékmúzeum létesítéséért. 1974-re, Gyóni Géza születésének 90. évfordulójára ezt is elérte a legkülönbözőbb foglalkozási ágakból verbuválódó, népes Gyóni Géza Baráti Társaság. Dabas bővelkedik a gyönyörű, múlt századi nemesi kúriákban (olyannyira, hogy szinte minden magyar film nemesi kúriái itt kerültek filmszalagra). Az egyik ilyen szép épületben, a valaha Dinynyés Lajos miniszterelnök tulajdonában volt Dinnyés-házban megnyílt a Gyóni Gézára vonatkozó, tárgyi és írásos emlékeket bemutató kiállítás. (A jelen konferencia első napján megnyílt kiállításon is látható egy innen származó tárgyi emlék: kis dobozkában föld Gyóni Géza szibériai sírjáról.) A kiállításon nemcsak gyóniak és dabasiak fordultak meg, hanem az emlékköny tanúsága szerint - az egész járásból sűrűn akadtak látogatók, diákcsoportok. (Némelyek bánatára a múzeumnak kiharcolt épületben Dinnyés Lajos hagyatékát, bútorait, levelezését is bemutatták.) A múzeum vitrinéiben sok egyéb mellett szaporodtak a költőről szóló jelenkori kritikák, különlenyomatok, az Új Magyar Irodalmi Lexikonból, más kézikönyvekből kimásolt részletek. Közülük hadd említsem például Tandon Dezső méltatását, ő egyértelműen leszögezte: Gyóni Géza nem volt nagy költő, de igazi költő volt. Vagy Gerold László dolgozatát, amely a költő szabadkai színikritikusi tevékenységét dolgozta fel, s amelynek egy részletét az Irodalomtudományi Intézetben a hetvenes években elhangzott előadásából is ismerhetik az irodalomtörténészek. A családi síremlék hazahozatala, a szülőházon elhelyezett emléktábla után a kultusz egyik elmaradhatatlan megnyilvánulási formája, a szoborállítás is napirendre került. Nem volt könnyű megszervezni, de erre is talált a lelkes Baráti Kör vállalkozót: Matos Sándor készítette el a költő mellszobrát, amelyet a Gyóni Géza Altalános Iskolában avattak fel a centenáriumi ünnepségsorozat egyik napján, 1984. június 15-én. Ugyanerre az alkalomra egy tucatnyi bronz emlékplakett is készült, ezekkel a nagyközségi tanács elnöke jutalmazta a kultusz ápolásában leginkább kitűnt személyeket. Ugyanekkor készült egy emléklap is, Gyónit ábrázoló portré és néhány verssor díszítette, ebből mindenki kapott, aki az ünnepségen részt vett. A Gyóni-kultusz helyi megteremtői azt - a kultusz számára központi problémát is szerették volna megoldani, hogy hozzák haza Gyóni Géza hamvait (említettem, hogy ez a két háború között működő országos Gyóni Géza Társaságnak nem sikerült). (Zárójelben jegyzem meg: ebben az esetben kétségtelenül Szibériában elhunyt és eltemetett magyar költőről volt szó.) Hatalmas tudakozódás, engedélykérés indult meg, orosz nyelvtanárok légiója fordította a különféle orosz hatóságokhoz induló leveleket. Ambiciózus, belevaló, kultúraértő rendőrtiszt segített a különféle engedélyek beszerzését célzó munka irányításában. Mindenki számára meghökkentő módon a horribilis összeg, amely egy ilyen művelethez kell, a különféle intézmények, társadalmi szervek, hivatalok, egyesületek, klubok és egyéni adakozók kasszájából bőséggel kikerült volna (nem úgy, mint 1935 és 1941 között). - Ámde egy napon megjött az értesítés: igaz, hogy