Kalla Zsuzsa szerk.: Tények és legendák, tárgyak és ereklyék (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 1. Budapest, 1994)

III. Esettanulmányok: XX század - Tverdota György: A nekro-logika (József Attila halotti búcsúztatói)

használat során jegecesedtek ki, halottak végeláthatatlan tömege fölött elhangzott beszédekben csiszolódtak, amíg József Attila immár behantolt sírja mellett újra formát nem öltöttek. Melyek tehát az oráció típusú, azaz világi nekrológok műfaji jegyei? Elsőül XVIII. századi halotti beszédek egy gyűjteményére támaszkodva, de abból csak a saját tárgyunkra vonatkozó mozzanatokat kiemelve, a megindítás műveletét említem.

10 A nekrológ szerzője, mondanivalója eredményes kifejtése érdekében számít a gyászoló hallgatóság eleve való spontán megrendültségére, megindultságára, azt mintegy serkenti, kanalizálja, manipulálja, kiaknázza. Ignotus Pál beszéde a legerősebb megindultság szavaival kezdődik: „József Attila, ki itt hagytál minket, ki nem hallasz minket, kit mi nem látunk soha többé - aki, a Te szavaddal szólva, lelked léggömbjét eloldtad tested kosarától, hogy az Anyához, a nagy Űrbe felszálljon..." Ugyanezt a közvetlen fájdalomkitörést kottázzák le Mónus Illés megindító mondatai: „A baráti szeretet hozott ide. Nehéz, ólomsúlyú a szó, torkomat fojtogatja a fájdalom." A hallgató együttérző szánakozását igen sokféle módon el lehet érni. A nekro-logika szempontjából a legfontosabb szerepet az életrajz fényeinek megindító célzatú kiválogatása, csoportosítása játssza. A két, igen rövid sírbeszédben ez az elem csak jelzésszerűen van jelen, de megjelenése nem maradhat el, a József Attila-kultusz szükségszerű velejárója. Ignotus Pál: „eljöttünk Hozzád, hogy megköszönjük azt a harminckét esztendőt, amely Neked nyomorúság és fájdalom volt,... Nekünk fáj, de Te minden fájdalomért eleve megszenvedtél." Mónus Illés: „nagy testi-lelki megpróbáltatásaid s önmagádba fordulásod idején is". Nem szükséges történeti példákat idéznünk, tapasztalatból is tudjuk, hogy a nekrológokban a halott ember tulajdonságai megszépülnek. Szeplőit, rossz tetteit a feledés jótékony homályába burkolják, erényeit pedig felnagyítják. Ha ez életében vagy halála után öt évvel és három hónappal történik, a hallgató esetleg undorító hízelgésként, szemtelen hazugság gyanánt utasítaná el. A ravatalnál, a nyitott sírnál mindenki szemrebbenés nélkül hallgatja az értéktorzító megállapításokat, és közülük a hihetőbbeket el is hiszi. A halottról való tudatos, eltökélt, eufémisztikus, illetve hiperbolisztikus beszédmódot a retorika laudációnak nevezi. A halott eme alkalomhoz illő dicséretét természetesen megtaláljuk Ignotus Pál és Mónus Illés beszédeiben. így, a költő szerkesztőtársa a szenvedésekkel teli életpályára való visszatekintés mellett nyomban megvonja az életmű mérlegét is: „eljöttünk Hozzád, hogy megköszönjük azt a harminckét esztendőt, amely Neked nyomorúság és fájdalom volt, nekünk pedig fájdalmas emlékezetű dicsőség [...] A folyóirat [...1 a Te ragyogásodtól kapta rangját és szépségét. A hagyatékért [...], művedért a legszigorúbb bírák előtt emelt fővel felelhetsz." A szociáldemokrata politikus pedig úgy méltatja a halottat, mint „a világ szocialista költészetének büszkeségét", akinek a szocialista eszmék „legszebb magyar kifejezéseit köszönthetjük". S a laudáció jellegzetes megnyilvánulása az örökség megőrzésére tett ígéret, a teljesítmény halhatatlan hírére vonatkozó jóslat is felbukkan: „Verseidet meg fogja tanulni a népnek apraja-nagyja; fájdalmaid és szenvedéseid örökre visszhangoznak majd azokban, akik-