Kalla Zsuzsa szerk.: Tények és legendák, tárgyak és ereklyék (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 1. Budapest, 1994)

III. Esettanulmányok: XX század - Tverdota György: A nekro-logika (József Attila halotti búcsúztatói)

A Vándor-kórus énekel a sírnál, 1942. hanem a beszéd előírásai, nem logikai, hanem retorikai szabályok voltak. A szövegek hangnemét lélektanilag a megrendültség, a friss halottal szembeni méltányosság és a gyászolók iránti tapintat motiválta. Az ilyen szabályok alkalomhoz kötöttek, az esemény elmúltával elveszítik kötelező érvényüket. Utat nyitnak a szigorúbb, objektívebb ítélkezés előtt. Sokkal helyénvalóbb, tovább fűzve a szófacsarást, ha ezekben az esetekben a nek-retorika kifejezéssel élünk. József Attila esetében azonban a dolgok nem úgy alakultak, mint annyi más alkalommal. A sírbeszédekben megismert beszédforma a temetés elmúltával is általánosan érvényben maradt. Sok ízben reprodukálódott, használói és olvasói komolyan vették, a beszédforma gondolkodásmóddá szilárdult. Aki az „igazat" akarta elmondani József Attiláról, akarva-akaratlanul is a gyászbeszédekben megfogalmazott mintákhoz alkalmazkodott, évek múltán is ide tért vissza. A retorikai szabályoknak ezt a transzformálódását gondolati előföltevésekké, jelölöm a nekro-logika terminussal. A temetésen elhangzott búcsúztatónak azonban nem minden változata szolgált modellül a kritika számára. A három szárszói beszéd egyike, amelyet a református lelkész tartott, ítéletei tartalmát, tónusát illetően jelentősen eltért az Ignotus Pál és Mónus Illés szónoklataitól. Ez utóbbiak jellemzése, a nekro-logika megértése szempontjából célszerű előbb felidézni Fülöp Mihály szereplését, amely a költő jelenlévő barátaikban némi megbotránkozást keltett. Ha a derék református pap viselkedését méltányosan akarjuk megítélni, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a tényt, hogy az öngyilkosságot a keresztény vallás szigorúan elítéli. Emlékezések szerint görögkeleti papot