Kalla Zsuzsa szerk.: Tények és legendák, tárgyak és ereklyék (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 1. Budapest, 1994)

III. Esettanulmányok: XX század - Kelevéz Ágnes: A pályakezdés önmítosza Babits Angyalos könyvében

ben, 3 a Recitativban jelent meg, összesen 26 vers. Ezt a ciklusfelosztást Babits nem őrizte meg köteteiben, s a verseknek legalább felét soha nem publikálta. Illyés Gyula így emlékezik meg erről: „Meglepetve néztem rá, amidőn egyszer kiadatlan ifjúkori verseinek tömbjét mutatta. Nagy kézirat-kötet volt ez, szemre vaskosabb összegyűjtött verseinek köteténél is. De épp csak kezembe vehettem; a kötetet feleségének ajándékozta és senki másnak nem engedett bepillantást."

17 Az Angyalos könyvben lévő kézirat magyarázatát a Babits-JuhászKosztolányi levelezést elemezve kaphatjuk meg. Mint már említettem, Babitsot ekkor egyszerre jellemzi a nagyrahivatottság tudata és a nyilvánosságtól való félelem, elzárkózás. A három fiatal költő levelezésének és szoros barátságának egyik fő éltetője éppen az önfeltárás, a magamegmutatás vágya, mely összefonódik a másik befogadásának szinte olthatatlan igényével. A Négyessy-szeminárium volt hallgatói egyszerre kritikusai, alkotótársai, barátai és rajongói egymásnak. Kiss Ferenc A beérkezés kaszabén c. könyvében írja, hogy „miközben elmerülnek a művek és eszmék sokaságában - mint egy kísérleti színpadon -, előre lejátsszák majdani sorsuk és szerepük főpróbáját is".

18 Több ez, mint kísérlet, több ez, mint főpróba. Barátságuk fénykorának első három évében az érzelmek olyan magas fokán várják egymás leveleit, olyan rajongó odaadással számolnak be szellemi élményeikről, írnak a költőelődökről egymásnak, ami a vallási tisztelet határát súrolja. „Vannak ideáljaim, halottak, akiknek az életében, jellemében megtestesítve sejtem azt a tisztaságot, amelyre vágyakozom; ilyen szentjeim most Spinoza, Nietzsche, Arany. [...] Arany az, akit a legjobban irígylek a világon" - vallja meg Babits egyik levelében.

19 Nemcsak szellemi elődeiket, hanem egymás alakját is kultikus tisztelettel övezik. Babits valósággal rajongó hangon ír Kosztolányiról: „Előttem [...] az Ön levele és Ön is. Igen itt áll előttem Ön is, s nem nyári toilettben, hanem vállára vetve ama nagy kabát, amint sokszor láttam, duzzadt nyakkendőjével, állva, kezében könyvek (Arany és Komjáthy?), felvetve nagy feje, dacos ráncú vastag homlokára fürte csap - úgy áll itt mint egy Byron (csak fordítsa!), mint egy Erősember, mint egy vékonybőrű Elefánt - ha nem tévedek, csupa pesszimizmusba és blazirtságba burkolózó Kedv és Fiatalság és Előrevágy, maga az új Költészet szelleme".

20 Meg nem szűnő áhítatos izgalommal várják egymás levelét, a beszámolót a legfrissebb olvasmányokról: „írjon", „írjon, barátom, még néhányszor", „sokat írjon", „levelét türelmetlenül várom" - ezek a leggyakrabban visszatérő fordulatok. A levelezés érzelmi csúcspontjait a szinte kötelező udvarlási szertartás és a végén beteljesülő öröm, az az a kész versek kikönyörgése, elküldése és elolvasása jelenti. „Kedves jó barátom, megkaptam a levelét és az első betűtől az utolsóig lankadatlan örömmel olvastam minden sorát. A postás keltett föl álmomból, s friss, üde, hajnali üdvözletként hozta nekem a maga ifjúságtól és erőtől duzzadó írásait s én ott azon lustán és álmosan hozzáfogtam a silabizáláshoz, s olvastam, faltam szélesre húzódott érzéki pofával, tág orrlyukakkal; [...] Most pedig megfürödve az Ön lelkének és költészetének forrás vízhabjaiban, nem ebédelek, hanem levelet írok Önnek, az Ön verseiről s zengem a dicséretét a maga levélstílusában, az Öntől lo-