Kalla Zsuzsa szerk.: Tények és legendák, tárgyak és ereklyék (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 1. Budapest, 1994)

III. Esettanulmányok: XX század - Kelevéz Ágnes: A pályakezdés önmítosza Babits Angyalos könyvében

pott lanton..." Ezeket a lelkes sorokat Kosztolányi veti papírra 1906 márciusában

21 egy hosszú, levélként összeállított verscsokor és egy „összeragasztott füzet" olvastán. Az előbbi hasonlóan jegyzetelt és magyarázott versösszeállítás,

22 mint az „őskötet", az utóbbi pedig valószínűleg maga az általunk elemzett kéziratos füzet, mely ekkor - márciusban - még csak félig lehetett teleírva. (Később Kosztolányi visszaküldte a verseket.) Az irodalmi nyilvánosság elől még elzárt - vagy elzárkózó - fiatal költők egymástól várják saját művészi létük legitimációját, és minél magasabbra értékelik a másik személyét, annál jobban félnek véleményétől, és annál többet ér dicsérete. Az elhivatottság biztos tudatához az önkétely párosul, e kettő közötti tektonikus erő alakítja Babits korai verseinek formai tökélyét, és e feszültségnek mintegy levezető szelepe a kéziratok küllemének cizellált formája, a nyomtatott forma felidézése. „Én, valaha a világ legmerészebb embere nem bízom többé önmagamban, olyan vagyok, mint a hypochondrias vőlegény, aki nem bízván erejében, retteg a nászéjszakától. A kész részeket nem merem megmutatni senkinek, még Juhásznak sem, félek, hogy kinevet velük." - írja Arany tanulmányával kapcsolatban.

23 A kultúrát, a művészetet kultikus tisztelettel veszik körül, és mintha beavatási szertartás történne, úgy nyilvánítják a másikat a nagy elődök méltó utódjává, nagyszerű költővé. A dicséret legmagasabb foka, amikor a nagy példaképeknek nem pusztán szellemi, hanem vérségi rokonává nevezik ki egymást. „Ön, édes barátom, a mi nagy és nemes fajunknak megtestesült genialitása. Petőfi unokája. Egy kölyök-Arany. [...] Előre édes Mihály, Vörösmarty-Babits-Mihály, előre."

24 Jellemző, hogy amint megszűnik alkotás és befogadás bensőséges közössége, amint költőink rendszeresen publikálni kezdenek, tehát kilépnek a széles olvasóközönség elé, akkor a levelek egyre ritkulnak, a barátság lazul, a hangnem prózaira vált, a tiszteletet adó magázódás átlagos tegeződéssé szürkül, a cizellált kéziratok eltűnnek, a mindig is meglévő alkati különbségek nézeteltéréssé, elhidegüléssé válnak. Barátságuk felfokozott légkörében nőtt meg a jelentősége a várva várt műnek, a kéziratnak. így érthető, hogy egy magánhasználatra íródott verses füzet miért készül ilyen aprólékos műgonddal, és miért előlegezi meg kéziratos alakban saját nyomtatott jövőjét. Babits azonban nemcsak a remélt jövőt formázza bele kéziratába, hanem a magáénak vallott múltat is. A nagy példakép, Arany szellemét idézi a papírlapokon. A füzet - véleményem szerint - a Kapcsos könyv hatása alatt készült, annak formáját, elrendezését utánozza. Babits ugyanolyan csillagos megoldással, hasonló hangvételben fűz szerkesztői jegyzeteket a versekhez, mint Arany. Ugyanúgy írja a dátumokat zárójelben a versek alá, mint ő, sőt a beragasztott strófák ötlete is tőle származhat. Láthatta-e Babits a Kapcsos könyv kéziratát? Igen, ismerte. Szakdolgozatát, mint tudjuk, először Aranyról akarta készíteni. „Arany életrajzára óriási adatgyűjteményt halmoztam össze; egészen eredetien rendeztem és csináltam magamnak egy új és nagyszerű irodalomtörténeti módszert"

25

. A Babits-hagyatékban megvannak azok a hosszúkás kutyanyelvek, melyekre az egyetemista jegyzetelte anyagát és megírta Arany mint arisztokrata című dolgozatát. Több mint egy évtizeddel később az