Kalla Zsuzsa szerk.: Tények és legendák, tárgyak és ereklyék (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 1. Budapest, 1994)

III. Esettanulmányok: XX század - Kelevéz Ágnes: A pályakezdés önmítosza Babits Angyalos könyvében

A Troubadour-kor című füzetbe Babits pontos kronológiai rendet követve írja le 1903 áprilisáig keletkezett verseit. A gyűjtemény nyilvánvalóan utólagos tisztázás, rendszerezés eredménye. Egységes a tinta színe, az íráskép, az elrendezés, a helyesírás. Feltűnő sajátosság például a cz használata (czél), ezt az alakot a későbbi verseknél nem találjuk. A „kötetben" javítás elvétve akad, és inkább csak tollhibának számít. A költő számára az időpontok feltüntetése különösen fontos: egy-egy dátum kedvéért néha tizenkilenc számozott költeményből álló ciklust is félbeszakít; az évszámokat, hónapokat szinte fejezetcímként tünteti fel. A költői fejlődés lírai naplója ez a füzet. A versek inkább csak zsengéknek tekinthetők, néhányat átvett ugyan Babits a következő versfüzetébe, de közlésre csak egyet ítélt méltónak, a Mementót. E gyűjtemény lezárásának ideje, 1903 tavasza, egyben a kézirat elkészültének ideje is. Babits ekkor írhatja fel a füzet élére, utólag beszúrva, nyomtatott betűkkel: Troubadour-kor. Rendhagyó cím. A korszakolás igényét hordozza magában, mellyel Babits burkoltan azt állítja (szinte a jövő irodalomtörténészeinek nyújtja segítséget), hogy több részre osztható költői életművének ez lesz az első szakasza. Hasonló a gesztus, amellyel egyetemi önéletrajzára írja rá: „Jövendőbeli biográfusaim rendelkezésére."

6 Ekkor 1904-et írtunk! Babits 21 éves. A csöppnyi öniróniával is átitatott ajánlás szövegében az elhivatottság érzése rejlik, a saját maga költői utóéletébe vetett hit, amely azt feltételezi, hogy élete legapróbb mozzanatának is jelentősége lesz egykor. Rögtön tegyük hozzá, hogy az elhivatottság érzését az állandó kétely, a nyilvánosságtól való félelem kíséri. Babits úgy érzi, csak teljes fegyverzetben állhat olvasóközönsége elé. Valóban, a Levelek Iris koszorújából című első kötetben, mely 1909-ben jelenik meg, zsengét szinte nem is találunk. Miközben Babitsot majd szétfeszítik kirobbanni kész költői energiái, önmagába húzódik, csiszolgatja a verseket, bíbelődik a kéziratokkal, és csak legszűkebb baráti körének - Juhásznak, Kosztolányinak - mutatja verseit, sőt néha nekik sem. Még nem vállalja fel egészen a költő szerepét. A mitikussá növelt hivatástudatnak és a hol szorongó, hol arisztokratikus tartózkodásnak kettős nyomása alatt jön létre, mint tengervíz roppant tömege alatt kagylóhéjba zártan lassan gyarapodó gyöngyszem, az a különleges kézirat, melyről részletesebben szeretnék beszélni, az Angyalos könyv második füzete, melynek Babits egyszerűen csak ezt a címet adta: Versek 1903. jan. - 1906. júl, s amelyet Rába György találóan őskötetnek nevez.

7 Ez a füzet valóban verskötet, összeállítására, gondozására sok energiát fordított Babits. Kiérlelt költői és tudatos szerkesztői igénnyel készült, sőt ha gondolatban eljátszanánk egy első kötetes költő kritikusának szerepével akár túlszerkesztettnek is mondhatnánk. Ugyanis az „őskötetben" három nagy versciklus található, címük: Szonettek és canzonék, Vile potabis, Lyrai festmények. Ezek további alciklusokra oszlanak, melyeknek tagolását Babits római és ezen belül arab számokkal jelölte: I. Szonettek, II. Canzonék, L Vile potabis, II. Tájképek. A szigorú szerkesztés következménye: nincs vers a kötetben számozás nélkül. A költemények többsége alatt zárójelben pontosan fel van tüntetve a keletkezés időpontja. Mind-