Bisztray Gyula szerk.: Mikszáth Kálmán 1847–1910 (A Petőfi Irodalmi Múzeum kiadványai 5. Budapest, 1961)

volt buktatókkal terhes, kiutat nem adó. Realizmusának ez szabott korlátot, s nem az annyit hangoztatott megalkuvás, s jellemgyengeség. Hisz nem lehet megfeledkezni róla: az 1867 utáni évekre esett Mikszáth tudatos felnőtt élete. S a dátumban itt ítélet is van: egy átmeneti kornak, az úgynevezett történelmi légüres térnek volt a gyermeke. Az új polgári Magyarország ekkor épült ki, de eleve felemásan, ellentmondásokkal tele: az induló kapitalizmus a 67-es alkuban az egyezkedő feudális múlt elintézetlen csődtömegét is magára vette. S így az évek során nemcsak a Duna-parti házsorok: velük együtt nőttek a megoldatlan maradt gyújtó kérdések is. A megiramlott anyagi fejlődést politikai s társadalmi válság kísérte nyomon. S azok az erők, melyek egy fél századdal előbb, a 48-as forradalomban, a nemzeti élet sürgető problémáinak megoldására még vállalkozni mertek — ekkorára a múlté voltak már, s helyükre még nem álltak oda a XX. század elején fellépő újak. A némaság volt az úr. Hiányzott az irányt mutató haladó gondolat. Folyt az építkezés, de semmi sem adott tervet és eszmét. Tudatosító társadalmi harcok nem hozták felszínre a látszatok mögött rejlő lényeget: a realista ábrázolásnak nem kedvezett a kor. Lemondó, meghasonlott szubjektivitásba, tárgytalan üres pátoszba vagy megalkuvó, hazug idillbe fordult az irodalom. S akár így, akár úgy, de meghátrált a kérdező valóság elől. Mikszáth számára irodalmunk fejlődésében nem utolsósorban épp az biztosít kivételes helyet, hogy a kevesek egyike volt, kik a realizmus útjára ennek ellenére is rá tudtak találni. Csöppet se véletlen, hogy művészetével mit sem tud kezdeni az a kritika, mely századvégi irodalmunk valóságtól elforduló, elszubjektivizálódó jellegét hangsúlyozva — akarva akaratlan — a XX. századi polgári dekadencia irodalomtörténeti igazolására tör, s irodalmunk realista fő vonalát valamiféle irracionális-szubjektivista vonulattal kívánja helyettesíteni. A „Különös házasság" s „A Noszty fiú" szerzője ilyesfajta koncepciókban sosem lehet