Bisztray Gyula szerk.: Mikszáth Kálmán 1847–1910 (A Petőfi Irodalmi Múzeum kiadványai 5. Budapest, 1961)

A magyar múltból főleg ez a három korszak érdekelte: Mátyás király kora, Rákóczi kora („A fekete város") és a napóleoni háborúk kora („Akli Miklós", „Különös házasság"). Képzelete olykor elkalandozott a török világba is („A beszélő köntös"), a fejedelemség végnapjaiba („A két koldusdiák") s a szabadságharc legendás éveibe („Nemzetes uraimék"). Mátyásban egy nagy király jellemét körvonalazta — nagy erényeit hibáival együtt. „Akli Miklós" és a „Különös házasság" történelmi hátterébe viszont egy jelentéktelen uralkodó, I. Ferenc sötét árnyképét vetíti: íme egy kor, íme egy társadalom, melyben nagy- és kisurak garázdálkodása, intrikák, spiclik és börtönök töltik ki a história lapjait. . . * Mikszáth egyik legnagyobb nevelőnk és tanítómesterünk. írásai korának nemcsak művészi, hanem történeti értékű dokumentumai. Leplezetlenül, csöppet sem idealizálva mutatja be jelenét és a magyar múltat. Lázadó hangja nincs, a társadalmi fejlődést nem látja elég világosan, de feltárja népünk sérelmeit, küzdelmeit, elesettségét. Nagyon szerette és alaposan ismerte a magyar nép mesevilágát; előadásába minduntalan beleszövi ennek emlékeit. Közbeiktatott mesék és kifogyhatatlan forrású anekdoták élénkítik elbeszéléseit. * Mikszáth fejlődése szempontjából a hazai példaképek — Petőfi, Arany, Jókai — mellett a világirodalom nagyjainak befolyása sem érdektelen. Egy nyilatkozata szerint őt az írás művészetére nem annyira költők és szépírók tanították meg, mint inkább két kitűnő angol historikus és esszéíró: