Bisztray Gyula szerk.: Mikszáth Kálmán 1847–1910 (A Petőfi Irodalmi Múzeum kiadványai 5. Budapest, 1961)

urak világához, mint a kapitalizmushoz, a Tőkének, az „átkozott pénznek" uralmához. Kortársai közül nem egy áll hozzá közel ebben a felfogásban. Mikszáth művei közt az„Üj Zrínyiász"( 1898) a Pénz komédiájának legnagyobbszabású ábrázolása. De ide tartoznak „Mindenki lépik egyet" című elbeszélésének (1902) egyes fejezetei is (Kolosy bankelnöksége). A lecsúszott dzsentrinek az első világháborúig volt még egy biztos menedéke: a „k. u. k." hadsereg. Ennek kiváltságos alakjai legszívesebben a „jó partikra", a gazdag hozományokra rendezkedtek be. Mások munkájának gyümölcseit szemelték ki olcsó prédául. A költő szigorú erkölcsi felfogása azonban nem tűri, hogy az „úri furfang" diadalmaskodjék a szorgalmas munka fölött. Ezzel a fanyar grimasszal záródik Mikszáth utolsó nagy társadalombíráló regénye, „A Noszty fiú". A kiváltságosak legfelső rétegével, a főurakkal szemben mindvégig kíméletlen. Kezdettől fogva haraggal, gyűlölettel, megvetéssel kezeli őket. (Lásd a „Homályos ügy", 1875., illetőleg „Az apám ismerősei", 1878. című elbeszéléseit.) „A demokraták"-ban (1897 — 98) már-már torzképet rajzol róluk. „Beszterce ostromá"-ban (1896) a két Behenczy báró testesíti meg Mikszáth szatíráját: örökös pénzzavarral küzdő, de amellett nagyzoló és pózoló svihákok. Velük egy tőről fakadt Kozsibrovszky gróf, akit számos elbeszélésében szerepeltet. Dőry János báró („Különös házasság", 1900) és Szepessy István báró személyében („Akli Miklós", 1903) az erőszakos, garázda főurak típusát mintázza meg; kiváltságos helyzetükben minden törvénytelenségre feljogosítva érzik magukat. Mikszáth „A sipsiricá"-ban (1902) intézi legélesebb és legbátrabb támadását a mágnások világa ellen. A vén kéjenc „excellenciás úr" üzelmeiben az egész feudális világ erkölcsi romlottságát kifejezi, leleplezvén egy aljas rendszert, melyben „a felső tízezer" minden törvény alól mentesül. . .