Bisztray Gyula szerk.: Mikszáth Kálmán 1847–1910 (A Petőfi Irodalmi Múzeum kiadványai 5. Budapest, 1961)

teit. Publicisztikai dolgozatai és politikai karcolatai világosan jelzik élete egész folyamán és minden fordulóján tanúsított politikai magatartását. * Mikszáth egy nyilatkozata szerint az a legideálisabb írói pálya, melynek nincsenek más eseményei, mint az újabbnál újabb művek megjelenése... Az ő utolsó évtizede ezen az ideális pályán halad. A „Különös házasság" (1900), „Jókai Mór élete és kora" (1906), „A Noszty fiú esete Tóth Marival" (1906—7) és „A fekete város" (1908—9): csupa nagy alkotás jelzi szorgalmas, munkás életét. Szerkesztői és kiadói versenyeznek kézirataiért. 1902 őszétől a „Vasárnapi Újság" az első közlés kizárólagos jogával dicsekedve publikálja Mikszáthnak — mint „főmunkatársának" — szépirodalmi dolgozatait. E családi lap kiadója, a Franklin Társulat csakhamar egy nagyszabású (hatvankötetes) könyvsorozat, a „Magyar Regényírók Képes Kiadása" szerkesztésével bízza meg (1904), hogy még szorosabban magához kösse „Jókai utódját". Egy másik kiadócég (Singer és Wolfner) már 1888 óta Mikszáth nevével fémjelezte az „Egyetemes Regénytár Almanachja" című vállalatát. 1903 decemberében, több mint két évtized után, megválik a „Pesti Hírlap"-tól és „Az Újság" főmunkatársa lesz. Szakít a „Pesti Hírlap" kiadóival, a Légrády-testvérekkel is, s az akkor legelőnyösebb (bár így is szégyenletesen kizsákmányoló jellegű) szerződésekkel a Révai-Testvéreknek és a Franklin Társulatnak adja el munkáit. Műveinek szerzői díjából 1904-ben megvásárolja Szontágh Pálnak, Madách Imre barátjának („Az ember tragédiája" Luciferje állítólagos modelljének) horpácsi (Nógrád m.) birtokát, s a Szontágh-kúria tőszomszédságában — saját elgondolása és fiainak tervei szerint — klasszicizáló stílusú kastélyt építtet