Baróti Dezső szerk.: Radnóti Miklós 1909–1944 (A Petőfi Irodalmi Múzeum kiadványai 4. Budapest, 1959)

De erejük, értelmük volt megjelenésük idején, akkor is nyíltan, a költői bestéd nyíltságával és egyértelműségével mondotta meg, hogy a fasiszta gyilkosok halálától félti magát, nemzetét, félti politikai eszméit. Aki nem így érti, nem érti a költészete lényegét sem. Idilli táj-é az itt következő: Fölállok és a rét föláll velem. A szél elült. Egy kankalin kacsint. Elindulok s a másik oldalon a hullószirmu törpe körtefák hirdetik, hogy úgysincs irgalom. (Koranyár 3, 1939) Vagy végigelemezhetnők a ,,Veresmart" kilenc strófáját, s kiderülne, hogy a természeti képek mind politikai ítéletet hordanak, s a béke, a munka képe egyszerre tiltakozás is, program is. „Kibomló látomásai" között az idill éppen arra szolgált, hogy az ember szép és harmonikus, tiszta világát állítsa szembe a fasizmus emberellenes barbárságával. A békét sóvárgó idill, a kert nyáresti békéje, a méhek csöndes donogása s kedvesének felizzó arany kontya ugyanegy célt szolgál a ritmuson, képeken keresztül: a piros szabadság társadalmának békés rendjét, szemben a megbomlott fasiszta világgal. A tájék szépségét, a kiránduló ifjúság örömét dicsérő versei mind-mind ezért születtek. ,,. . .a régi hűs verandán a béke méhe zöngne, míg hűl a szilvalekvár, s nyárvégi csönd napozna az álmos kerteken, a lomb között gyümölcsök ringnának meztelen, és Fanni várna szőkén a rőt sövény előtt, s árnyékot írna lassan a lassú délelőtt, —"