Baróti Dezső szerk.: Radnóti Miklós 1909–1944 (A Petőfi Irodalmi Múzeum kiadványai 4. Budapest, 1959)

a szovjet ágyúk, közelgett már a felszabadulás, de a Duna habjain még napról napra százával forogtak a néma holtak, s még hajszolták nyugat felé a hosszú menetoszlopokat, a sok-sok milliós francia, orosz, ukrán, lengyel és más európai áldozat utolsó magyar százezreit, öreg, magatehetetlen zsidókat s mögöttük a fiatal, magatudatlan Hunyadi-páncélgránátos, gyilkolni s gyűlölni tanított leventéket. Budapesten s Dunántúlon még parancsolt a nyilas téboly. Ez volt a végső kifejlete, logikus következése mindannak, amit az ellenforradalom, amit a Horthy-rendszer a saját elveiből, gyakorlatából meg kellett teremtsen. Radnóti Miklós egész költészete ez ellen az ellenforradalmi rendszer s az egész európai fasizmus elleni harc volt. Ez volt életének tartalma, lényege, ez szikrázik verseiből. Alig is kellene többet mondanunk életéről, a külső eseményekről s jellemének, erkölcsének fejlődéstörténetéről: egész életében a fasizmus ellen, a diadalmas, az emberi társadalmat építő szocializmusért harcolt, kommunista költőnek vallotta és tudta magát, s 35 éves korára megölték a fasiszták. Mindenfajta életrajzi anekdota helyett, kis részletek helyett ez a tény a döntő, ez a lényeges, s nem hisszük, hogy ezzel holmi kötelező formulára vontuk volna életét s költészetének mondanivalóját. Ez az egyszerű, tiszta igazság, s ezt az igazságot elég sokan igyekeztek elhomályosítani. Éppen mert ebben a kérdésben szeretik hol egyszerűen átfesteni a tényeket, hol meg álszeméremből irtóznak fundamentális tények kimondásától, helyes a nyílt beszéd. Nyugodtan, a valóság biztonságával állíthatjuk, hogy szenvedélye kommunista szenvedély volt, s ha nem is volt mentes válságoktól, átváltott nem is egyszer töprengő keserűségbe, reménytelen magányérzésbe, mégis mindvégig éltetője maradt. Polgári családból származott, gyámja jómódú, sőt gazdag is, de ő, kinek édesanyja születésekor meghal (a költő halott kis ikertestvére után — se