Szántó Judit - Kovács Endréné szerk.: József Attila 1905–1937 (A Petőfi Irodalmi Múzeum kiadványai 3. Budapest, 1958)

viselj aranyzsinóros sapkát; élj Párizsban vagy Szatymazon, — mire a béredet kikapnád, a tőkéseké a haszon. Ugyanebben az időben (1933-ban) írta „Vigasz" című balladáját: Ne hadd el magad, öregem, bőröd ne bízd kereskedőre, ki elád felhőt az egen s a földön telket vesz belőle. Inkább segít a kutya szőre a teríthető betegen, semhogy magát miértünk törje, aki sorsunktól idegen. Magának rág mind, aki rág, a fogacskák azért fogannak. S mert éhes rongy vagy, a fogát elkoldulhatod-e a kannak? Fázol. Hát mondd, hihetsz-e annak, ki fűtve lakik öt szobát, falain havas tájak vannak, meztelen nők meg almafák? Azt hiszem nyilvánvaló, hogy József Attilának ez a villoni életérzése, ez a szókimondó fesztelenség, ez a sokszor cinizmusként ható leleplező vélemény -