Szántó Judit - Kovács Endréné szerk.: József Attila 1905–1937 (A Petőfi Irodalmi Múzeum kiadványai 3. Budapest, 1958)

értelemben Rousseautól is, Villontól is származtatta. Az akkori magyar irodalomban, de már József Attila fellépése előtt született meg Kakuk Marci típusa, a társadalmon kívül lézengő, munkanélküli csavargóé, aki mérhetetlen nyomorban él, de ugyanakkor rendületlenül vidám fiatal proletárlegény. Aki fittyet hány nemcsak a kapitalista világ nyomorúságainak, hanem saját nyomorának is, és fesztelenül fütyörészve, rendületlen jókedvvel, gúnyt űzve a világból, de önnön magát sem véve túl komolyan jár-kel az ellenséges világban, börtönről börtönre, szerelmi kalandról szerelmi kalandra. A társadalomból valókivertség csavargó érzése, amely azonban párosul azzal az érzéssel, hogy ez a deklasszált állapot nemcsak az egyes ember sorsa, hanem az egész világ állapotából folyik, tehát nem kell túl komolyan venni, hanem derűs nyugalommal, sőt iróniával kell fogadni: alkotta az alapját az akkori idők Villon-kultuszának, annak az irodalmi hangulatnak, amelyet pl. Brecht tükrözött, Magyarországon pedig a Kakuk Marci-féle típusok. József Attila verseiben azonban a húszéves kamasz, aki húsz esztendejét eladja az ördögnek, és ha kell, embert is öl, mint lírai hős elválaszthatatlanul összetartozik a világnak „otthontalan, csupa-csősz" világként való átélésével és jellemzésével. A világ és az önmaga sorsán ironizáló, a társadalmon kívül tengő-lengő suhanc életérzése nemcsak József Attila korai költői korszakában jelentkezik, hanem egész költészetének egyik alaphangja. A tőkés világ ironizáló, néha egyenesen cinikus kigúnyolása egyik tényező, amely meghatározza a harmincas évek nagy antifasiszta humanista verseinek költői stílusát: Költsél epedő verseket; pácolj prágai módra sonkát; gyűjts gyógynövényt, fejts kőszenet; vezess főkönyvet s rejtsd a titkát;