Sára Péter - Pölöskei Ferencné szerk.: Ady Endre 1877–1919 (A Petőfi Irodalmi Múzeum kiadványai 2. Budapest, 1957)

ADY ENDRE Nyolcvan esztendeje — 1877. november 22-én — született. íródhatnék ünnepi köszöntő is e napra, hiszen nála idősebb kortársai itt élnek közöttünk, ismerjük barátait, ismerőseit s nem vagyunk kevesen olyanok, kiknek idegenebbek szobrai, képei, mint eleven alakjának emléke. Életmüve sem lezárt egész még ma sem. Nemcsak régi újságok sárguló lapjain bukkannak feledett cikkeire az irodalomtörténészek, de levelezése egy részét még azok őrzik, féltő szeméremmel, akikhez íródtak e levelek. Költői nagyságát ma már nem akad, aki elvitatná, helye is ott van elvitathatatlanul Balassi, Zrínyi, Csokonai, Vörösmarty, Petőfi, Arany sorában. De mondhatjuk-e azt, hogy végső értékelése már megtörtént, hogy nem lehet többé vita egyes müvei értékrendje körül ? Moszkvától Párizsig egyre nő azok száma, akik számára neve több már, mint egy kis nép ismeretlen irodalmának exotikus nevei közül egy. Ámde elmondhatjuk-e azt, hogy méltó módon átadtuk már életművét a nagyvilágnak? Hiszen igazában hazai diadalútja is csak a felszabadulás után kezdődött, műve még nem szent hagyomány csupán, hanem ható, mozgató, eleven erő. Miért ilyen eleven hatású Ady életműve? Mert ha — viszonylag — nem is olyan nagy idő az a nyolc évtized, mely születése óta eltelt, a világ, amelyben bölcseje ringott, döntő módon megváltozott. A kapitalizmus egyeduralkodó világrendszerét diadalmas proletárforradalmak, világháborúkba torló belső vál-