Keresztury Dezső - V. Nyilassy Vilma - Illés Lászlóné: Arany János 1817–1882 (A Petőfi Irodalmi Múzeum kiadványai 1. Budapest, 1957)

1854 körül elhatalmasodó kedélybetegségének fő oka az volt, hogy a „nép költőjé"-nek megnyilatkozása az abszolutizmus népelnyomó világában lehetetlenné vált számára, a sorsához és egyéniségéhez illő új feladatkört pedig még nem tudta megteremteni. A hosszú vajúdásban új művészi elvek forrtak ki: néhány remek balladája mellett főképpen az 1848-ban kezdett, de csak 54-ben és átdolgozva kiadott Toldi estéje mutatja ezek érvényesülését. A mélységesen szubjektív hangulat, a nyelv visszfényekkel gazdagon átitatott sűrítettsége, az alakokon vibráló különös humor rendkívül meggazdagította és át is formálta a mű népies alapszínét. Szigorú, tömör szerkezete, zárt, határain túl nem lépő, semmi korszerű kapcsolatot nem kereső eszmevilága a klasszikus művek időtlen befejezettsége felé mutatott. A világból kiöregedett hős mögött pedig feltűnt a klasszikus Arany legmélyebb ihletője: a történelem szelleme. III Nagykőrösön, ahol tanárként közel egy évtizedet töltött, mindig idegennek érezte magát; elszigeteltsége évről évre nőtt. Lakásgond, betegség, tanítás, rengeteg dolgozatjavítás, néhány baráti összejövetel és kedélyéletét aláásó unalom: ebben folyt élete. Csak töredékei szaporodtak. Költőként végül másodszor is szinte teljesen elnémult. Az ötvenes évek vége felé meginduló országos irodalmi szervezkedés azonban őt is igyekezett mozgósítani. Ekkor úgy érezhette, a változott körülmények közt is szükség lesz rá; sőt éppen reá lesz szükség, aki közben alapos