Hartyányi István - Kovács Zoltán szerk.: Németh László bibliográfia (A Petőfi Irodalmi Múzeum Bibliográfiai Füzetei. 20. századi magyar írók bibliográfiái, Budapest, 1992)

Előszó

1932-ben indította meg híressé vált Tanú című kritikai folyóiratát. Ezt egyedül írta és adta ki. 1932-1936 között 22 száma jelent meg 1276 oldalon. A Válasz megindítása is nagyrészt nevéhez fűződik. Ilyen termékeny évek ellenére első önálló könyve csak 1933-ban jelent meg Ortega és Pirandello címmel, melyben erről a két íróról írt tanulmánya foglalt helyet. 1934-ben Ember és szerep címmel önéletírását tette közzé. Ot regény (Gyász, 1935; Bűn, 1937; Kocsik szeptemberben, 1937; Alsóvárosi búcsú, 1938; Szerdai fogadónap, 1939) és hat tanulmánykötet (Magyarság és Európa, 1935; Berzsenyi, 1938; Kisebbségben, 1939; Magyar ritmus, 1940; Téli hadjárat, 1940; Szekfű Gyula, 1940) jelezte széleskörű munkásságát. Szükségesnek látszott viszont, hogy a különféle folyóiratokban, lapokban megjelent írásai kötetben is az olvasók kezébe kerüljenek. Ezt a célt szolgálta három gyűjteményes kötete: A minőség forradalma, 1940; Készülődés, 1941; Kisebbségben, 1942. Sajnálatos módon itt olyan hiba történt, ami a későbbiekben vált igazán világossá. Nevezetesen az, hogy nem az író teljes termését hozták ezek a kötetek, hanem csak válogatást. Szólni kell itt arról, hogy Németh László mint drámaíró is megjelent a színen. A Nemzeti Színház négy darabját mutatta be: Villámfénynél, 1938; VII. Gergely, 1939; Papucshős, 1939; Cseresnyés, 1942. Az 1943-as szárszói konferencián Németh László voltaképpen nemet mondott arra a törekvésre, hogy a magyarság a keletről várható boldogítás előtt fejet hajtson. A háborút követően így azok közé az írók közé került, akik hallgatásra kényszerültek. Céltáblája lett azoknak, akik munkásságát a fasizmussal rokonították „kútmérgezőnek" bélyegezték. Hódmezővásárhelyen mint óraadó tanár húzta meg magát. Még arról is cikkeztek, hogy egyáltalán taníthat-e? Hiszen nincs is tanári diplomája. Voltaképpen örülnie kellett volna, hogy nem börtönben ül. O pedig az órák mellett A tanügy rendezése címmel tervezetet készített, a Széchenyi és az Eklézsia megkövetés című drámáit, Az Iszony, az EgetŐ Eszter regényeit írta. Erről az időszakról később így emlékezett: „Az az öt év, amelyet Vásárhelyen, az Alföld csendjében töltöttem, gondolathozamban életem legtermékenyebb szakasza volt." Majd fordító lett. Művek magyarra ültetésében keresett feladatot. Fordításai között olyan írók vannak, mint Lev Tolsztoj, Wilder, Jirásek, Gorkij, Goncsarov, Solohov, Shakespeare, Ibsen, Kleist, Lessing, Lorca, Puskin, Andersen Nexő, Alekszej Tolsztoj, Marlowe, Midletton. S a művek, amiket fordított, például Wildertől a Caesar, Lev Tolsztojtól a Karenina Anna, az Elő holttest, a Kreutzer szonáta, Ibsentől a Nóra, a Rosmersholm, Lorcától a Yerma, Goncsarovtól az Oblomov, Puskintól a Borisz Godunov, Alekszej Tolsztojtól az Első Péter, Shakespearetől az V. és VI. Henrik. Majd úgy látszott, hogy megtörik a jég. A Nemzeti Színház 1956-ban bemutatta Galileiről írt drámáját. A forradalom idején három nevezetes újságcikke jelent meg. Az Emelkedő nemzet, Pártok és egység, Nemzet és író voltak ezek. Megjelent Égető Eszter című regénye, s Történeti drámák címmel két kötetben nyolc történelmi tárgyú drámája. 1956-ot követően ugyan jelentősen megváltozott a helyzete, de voltaképpen a