Friedrich Ildikó szerk.: Élet és Literatúra. Muzárion. 1826–1833. Repertórium (A Petőfi Irodalmi Múzeum Bibliográfiai Füzetei. 19. századi magyar folyóiratok repertóriumai, Budapest, 1991)
Fenyő István: Egy különös és különleges folyóirat: az Élet és Literatúra
Maga a III. kötet különben — az első kettő magaslatai után — rendkívüli visszaesés. Nemcsak a folyóirat neve változott, hanem, sajnos, egész karaktere is. Közrejátszott ebben a vállalkozás lelkének, Kölcseynek kiválása a munkatársi gárdából — a kibontakozó politikai harcok foglalták el idejét, a költő-kritikus 1832-től kezdődően már a reformer ellenzék egyik vezére lett az országgyűlésen —, s Szemere meglehetősen elegyes, szürke szépirodalmi anyag közlésével igyekezett pótolni őt, illetve megnyerni az olvasókat. Mindenesetre ebben a kötetben épp az irodalomkritikai anyag a legkevesebb. A IV. kötettel viszont — a mélypont után — ismét emelkedés következett. Az ugyancsak 1829 tavaszán megjelent kiadvány, ha nem is éri el mindenben az indulás szintjét, zömében újra értékes irodalomteoretikus anyagot nyújt. Olyan elvi írások gyűjteményét, amelyek az adott szinten megnyugtató módon lezárják a legfontosabb vitapontokat, eldöntik a polgárosult, romantikusliberális eszmék érvényesülése javára azokat, — egyszersmind azonbn befejezetté, a kialakult helyzetben feleslegessé is téve további működését. Szemere azonban ezt nem ismerte fel, s négy esztendős szünet után, 1833 májusában — csupán azért, hogy Bajzának időközben megindított és nagysikerű Kritikai Lapokjával versenyezzen — újabb kötetet adott ki belőle. Ismét csak eltérve eredeti koncepciójától. Irodalomelméleti anyagot ugyan ez új Muzárion ban bőven találunk, de sok köszönet bennük nincs: túlnyomó részük utánközlés. Méghozzá az új, 1833-ban már differenciáltabb irodalmi helyzetben merőben funkciótlan: e másutt már megjelent írások utánnyomásával a folyóirat nem szembesít — mint régebben — különféle álláspontokat, nem világít meg lényegében semmit. Csak árnyéka volt már ekkor egykori irodalomkritikai önmagának az Elet és Literatúra-Muzárion. Mint arra Bajza József bírálata is utalt a Kritikai Lapokban: az utolsó kötetben megjelent negyvenhat különféle mű körül mindössze öt olyan kritikai jellegű írás akad, amelyik új szempontokat ad a kor irodalomelméleti gondolkodásához. Kiegészítette e jogos bírálatot Vörösmarty is gunyoros epigrammáival. Bajza ítéletéből idézünk néhány sort: „Itt az ismeretek újra lenyomatása egész dühösséggé vált... ívekre terjedő hosszabb értekezések vannak lenyomatva, s oly értekezések nevezetesen, melyeket még alig tettünk le kezünkből... Az
