Friedrich Ildikó szerk.: Élet és Literatúra. Muzárion. 1826–1833. Repertórium (A Petőfi Irodalmi Múzeum Bibliográfiai Füzetei. 19. századi magyar folyóiratok repertóriumai, Budapest, 1991)

Fenyő István: Egy különös és különleges folyóirat: az Élet és Literatúra

előbbeni kötetekben az ismert munkák, vagy ezeknek töredékei lenyomtatva azért voltak, hogy alkalmat szolgáljanak némely talán hasznos észrevételekre, itt láthatni lenyomatásokat minden észrevétel nélkül." A befejező évfolyamban tehát általában véve igen kevés a figyelemre méltó — akár az irodalomelméleti írásokat, akár az egyéb jellegűeket tekintjük végig. Kölcsey két beszéde tartozik az előző csoportba mindenekelőtt: a nemzeti színház felállítását sürgető, a színjátszás osztályokat nemzetté összeforrasztó szerepét hangsúlyozó Játékszín s az irodalmiirodalomkritikai „parainesis"-ének számító, gyönyörű Kazinczy-emlékbeszéd. Az utóbbi azonban másutt is megjelent. S a nem irodalmi tárgyú írások körül is az egyik az ő nevéhez fűződik: a Történetnyomozás, mely a történetírás addig pusztán leíró gyakorlata helyébe történetfilozófiát követel, oknyomozást, összehasonlítását nemzeteknek és századoknak, s ami a legfontosabb: a fejlődés összetevőinek rajzát. Mellettük Szemere, illetve Kölcsey két ifjú adeptusának, Szalay Lászlónak és Eötvös Józsefnek írásai válnak ki még a kötet anyagából: a húsz esztendős Eötvös Bel- és külvilág című lírai elmélkedéssorozatára reflektál ugyancsak húsz esztendős legközelebbi jóbarátja, Szalay László, későbbi centralista eszmetársa és harcostársa Fény és melegség című kommentárjában. (Zárójelben jegyezzük meg: tömörebben és találóbban azóta sem határozta meg senki az eötvösi életmű legfőbb szellemi-érzelmi karakterét!) Eötvös erkölcsfilozófiai aforizmákat tesz itt közzé, a későbbi nagy emberbarát és a közéleti pályára felkészülő férfi érzelemtől és belső sugárzással áthatott világnézeti vallomásait. Ugyanez a meleg hit, a használni akarás töretlen életbizalma telíti Szalay reflexióját: a kor poézisének célját keresi, s azt az individuumok és masszák, azaz az egyének és a tömegek szellemére hatásban jelöli meg. A francia romantika előretörése, közelebbről Victor Hugo és Cousin müvei alapján az irodalom feladatát, funkcióját már nemcsak az individualitás, hanem a tömegek szolgálatában jelöli meg. Abban a társadalmiságban, újfajta közösségtudatban, amely ha itt még elvontan, spiritualista érzelmi burokban jelentkezik is, de jelentkezik már: beköszöntő előjeleként a következő időszak irodalomkritikai gondolkodása hazai nagy vívmányának. Mindez azonban a júliusi forradalom utáni kor fejleményeibe vezet át, s túl is mutat már a Muzárion profilján. 1833-ra e folyóirat körül megritkult a levegő. A zseni, az eredetiség, az önálló gondolkodás, az