Friedrich Ildikó szerk.: Élet és Literatúra. Muzárion. 1826–1833. Repertórium (A Petőfi Irodalmi Múzeum Bibliográfiai Füzetei. 19. századi magyar folyóiratok repertóriumai, Budapest, 1991)

Fenyő István: Egy különös és különleges folyóirat: az Élet és Literatúra

tipikus kitételekkel, hogy „Ily két szabad tüzű teremtő lelket, mint Kisfaludy Sándor és Berzsenyi, nem feszesen kicirkalmazás határai közé szeretek látni" stb.) E régi típusú gondolkodás átvilágítása érdekében közli Szemere Döbrenteinek 1826. november 25-i levelét is, mely elítélőleg nyilatkozik a Berzsenyi-polémia közléséről, illetve Ferenczy Lajos ugyancsak ez idő tájt kelt olvasói reagálását, mely a hibák felfedeztetésében „nagyobb kíméletre" int, végül Berzsenyi 1825. évi antirecenziójának legelfogultabb részletét. S a válasz? Szemeréék felelete mindennek akadálytalan megjelentetése volt. Csakugyan: nagyvonalúbb érvet igazuk mellett aligha találhattak volna. Gesztusukban a kritikai liberalizmus szellemi potenciája éppoly messzesugárzó volt, mint a szonettek körüli polémiában is: akkor, amikor Szemere közzétette a szemefényét, szonettjeit porrá zúzó egykori bírálatot (s éppen a hozzá legközelebb álló Kölcsey tollából), s amikor nagy szerkesztőtársa beleegyezett-kétféle, egymással homlokegyenest ellentétes bírálatának párhuzamos közlésébe. Csupán elvileg, minden személyes mozzanattól tartózkodva vállalkoztak e kritikai polémiák tanulságainak összegzésére. Egy újabb, Házi jegyzetek című nagyszabású össze állításban^ ahol egyfelől ismét felvonultatták a kritikaellenesség ismert bajvívóit, Horvát Istvánt, Dessewffyt, Berzsenyit s legkivált Kisfaludy Sándort. Az ő nézeteik összegző-ál talánosítóan elemző ellenpontjaképpen pedig ugyanott közzétették Kölcsey Jegyzetek a kritikáról és a poézisről című tanulmányát, melynek fontos szempontjai — az ízlésnek nemcsak szubjektív, de általános jellegéről, a szép egyetemességéről, a zseni alkotásai és a kritikusi kánon összefüggéséről — a teoretikus eszmei-elméleti magaslatáról, személytelenül adják meg a cáfolhatatlan feleletet. A műbíráló tevékenység polgárosult funkciójáról a legígéretesebbet mindazonáltal megint csak nem ők, a mesterek mondották el, hanem a fiatalok, Toldy például, ki már merőben elfogulatlanul (és minden rezignáció nélkül) érzi magáénak a polgárosult irodalmi közszellemet, s ezen belül a kritikaiságot. 0 veti papírra először azt a kritikai tevékenységet meghatározó fontos társadalmi szempontot, amely Bajza híres Conversations lexiconi-pőrének legfőbb mozgatója lesz: a literatúra „külön státus", „igazgató szék" benne a kritika, a tudományok országában a „respublika szellemének" kell hatnia. Hogy erre már az ifjabbik Schlegel