Kendéné Palágyi Erzsébet szerk.: Magyar Nemzet 1938. aug. 25–1944. márc. 22. Repertórium (1938-1939) (A Petőfi Irodalmi Múzeum Bibliográfiai Füzetei. Napilapok repertóriumai, Budapest, 1980)
Vásárhelyi Miklós: A Magyar Nemzet. 1938-1939.
A feladat tehát világos volt: új hiveket toborozni annak a nemzeti, függetlenségi politikának, amely az adott körülmények között nem nyerhetett nyilt megfogalmazást, de a feltétlen németbarátság felszine alatt már ekkor is érvényesült, és annak az önvédelmi magatartásnak, amely nemcsak a külső agresszióval, hanem a szomszédos német nagyhatalom belső ügynökségeivel szemben is oltalmazta a magyar társadalmi berendezést. Nyilvánvaló volt az is, hogy a Magyar Nemzet speciális küldetése abban rejlik, hogy elsősorban az uralkodó osztály körében, főleg az értelmiség soraiban terjessze a maga politikai kultúráját. Az új lap potenciális olvasói voltak azok az eredetileg jobboldal neveltetésü értelmiségiek, akikben a nemzeti öntudat föléje kerekedett a beléjük táplált németrajongásnak, kiknek keresztény humanizmusa nem fért össze a fasiszta barbársággal, és akik - átlátva a szélsőjobboldali radikalizmus szociális demagógiáján - a polgári reformtörekvésekkel rokonszenveztek. A Magyar Nemzet tehát nem baloldali ellenzéki napilapként indult. Sőt, megjelenése első esztendejében nem győzte hangsúlyozni jobboldaliságát, önmagát nevezve az "igazi" keresztény és nemzeti szellem leghivebb szócsövének. S ez nem csupán taktika volt a fentebb jelzett célkitűzés megvalósításához, a kiszemelt új olvasótábor meghódításához. Személyi és tartalmi biztosítékok támasztották alá ezen állítás hitelességét. Hiszen a szerkesztőség magvát, élén Pethő Sándorral és Hegedűs Gyulával, az 1938 tavaszáig konzervatív, legitimista, ellenzéki lapként működő Magyarság munkatársi gárdája alkotta. A szerzők között találkozhattunk nem egy olyan publicistával, aki a húszas években jobboldali radikalizmusával tett szert hírnévre. Publicisztikájában kezdetben visszatérő mozzanat volt az 1918-as és 1919-es forradalom elitélése. Nemzetietleneknek bélyegezte a "vörösöket", a szociáldemokratákat és kommunistákat egyaránt, elfogadta az első zsidótörvényt, és a Csehszlovákia felszámolása nyomán érzett aggodalmát is elhomályosította a "benesi demokrácia" kapcsán mutatott elfogultsága. Az akkor végső agóniáját élő Spanyol Köztársasággal szemben egyértelműen a lázadó Franco tábornok pártját fogta. Ám minél kendőzetlenebbül, kritikusabban elevenítjük fel az indulás ellentmondásait, annál maradéktalanabb lehet az elismerésünk az úttal szemben, amelyet a Magyar Nemzet viszonylag rövid idő alatt tett meg. Irányítói, szerkesztői, munkatársai egzisztenciájuk, sőt életük kockáztatásával az évek során bebizonyították, hogy nemzeti elkötelezettségük, társadalmi, szociális reformakaratuk elsődleges, őszinte, önzetlen és áldozatkész. Olyan hatalmasat léptek előre szemléleti fejlődésükben, hogy legtöbbjük 1938-ban maga sem hitte volna, hová jut elmar 1941-re. Bár a Magyar Nemzet lapengedélyét 1938-ban az akkor még angolbarátnak tünő Imrédy Béla miniszterelnöktől kapta, az újság már ugyanazon év őszén heves harcot indit az Imrédy-kormány ideológiai indíttatású, feltétlen németbarát külpolitikája és a fasiszta átállitás felé hajló, antiparlamentáris belpolitikája, valamint a II. zsidótörvény javaslata ellen. A szerkesztőség tanult a történelemből és a politikából. Levonta kezdeti harcainak és kudarcainak tanulságait. Hamarosan rádöbbent arra, hogy az általa kezdeményezett szellemi honvédelem elválaszthatatlan a szociális honvédelemtől: az ország függetlensége nem védhető a dolgozó nép, a munkásosztály és a parasztság megnyerése nélkül, e két alapvető dolgozó osztály pártjainak közreműködése nélkül. Fokozatosan nagyvonalú nyitottság váltja fel a kezdeti elzárkózást, előítéleteket. A Magyar Nemzet már 1939-ben kezdeményezi az értelmiség és a szervezett » munkásság közötti párbeszédet. Pethő Sándor 1940 tavaszán a miskolci szociáldemokrata munkásotthonban tart előadást. Fiatal történészek, szociológusok, közgazdászok hangoztatják a társadalmi reformok elkerülhetetlenségét, bírálják a kormány földbirtokpolitikáját, követelik a földreformot, a birtokmegoszlás radikális módosítását. 1940-ben, a francia összeomlás után, a II. világháború egyik legsúlyosabb válsága közepetíe, Pethő Sándor eltávolítása és a lap ideiglenes betiltása ellenére sem inog meg egy pillanatra sem a Magyar Nemzet. 1941 tavaszától pedig a Népsza-