Pesti Ernő szerk.: Az Est–lapok 1920–1939. Repertórium (1920–1924) (A Petőfi Irodalmi Múzeum Bibliográfiai Füzetei. Napilapok repertóriumai, Budapest, 1982)

Vásárhelyi Miklós: Az Est-lapok. 1920-1939

részét a háborús uszításból, hogy azután 1916-tól, amikor megingott a gyó'zelembe vetett feltétlen bizalom, hangfogóval tompítsa lelkesedését, kritikus, szkeptikus észrevételeknek is teret adjon, végül közvetlenül az őszirózsás forradalom előtt, 1918 októberében - ugyancsak a polgári sajtó többségének példáját követve - Károlyi Mihály oldalára állt. Kezdetben nem maradt ki a polgári forradalom dicsőségét zengők szinte unisono karából, de később, látván az elkésett kísérlet kilátástalanságát, bíráló hangnemre váltott át - akárcsak laptársainak java része. Még a Tanácsköztársaságnak is fölajánlotta szolgálatait. Hasztalan, mert előbb államosították, majd megszüntették. Az Est sem kerülte el sorsát - a többi polgári laphoz hasonlóan. S tény az is, hogy 1919 novemberében Az Est volt az első fővárosi lap, amely hosszú, reprezentatív, alázatos és visszataszítóan törleszkedő interjút közölt Horthy Miklóssal, hogy aztán addig "bizonyítson", míg sikerül kisajátítania "Őfelsége végtelen lojális ellenzékének" kiváltságát. Mindez tagadhatatlan valóság. A hitelesség kedvéért azonban egyetlen "apró" kiegészítésre szorul e kétségbevonhatatlan, dokumentumokból összerakott portré. E képnek nincs mélysége, hiányzik vagy elmosódott a történelmi háttere. Mert ellentétben az őt ért támadásokkal, Az Est csekély mértékben volt a korabeli közvélemény alakítója, hanem inkább annak tükrözője. Tömegkommunikációs tömegtermék volt, újság-árucikk. Legfőbb törekvése a kelendőség, a színvonal, az értékteremtés és a befolyásolás is ennek volt alárendelve. A közönség ízlését elsősorban nem fejleszteni, hanem kiszolgálni kívánta. Tünet volt Az Est. Erőteljes és szembeszökő színfoltja korának, ez a kor pedig - s ezt nem szabad szem elől téveszteni - a magyar tőkés társadalom fellendülésének, háborús válságának, megrendülésének, majd stabilizációjának és újabb gazdasági és politikai válságának korszaka volt. Ebben a periódusban Az Est egy társadalmi réteg, a liberális burzsoázia érdekeinek volt kifejezője és képviselője. Csak e társadalmi-történelmi összefüggés keretében elemezhetők hibái és erényei. Toldy István, a hazai nemzeti polgári liberalizmusnak egyik legmarkánsabb képviselője leplezetlen kritikával találóan jegyezte meg koráról, de a későbbi, általunk érintett időszakra is érvényesen: "politikánk, államunk ugyan liberális, társadalmunk azonban rendi és konzervatív". A magyar liberális polgárság társadalomszemlélete valóban konzervatív, retrográd volt, s e megállapítást kiegészítve tegyük hozzá, nemzeti politikája pedig oly szélsőségesen nacionalista, mint az egész magyar uralkodó osztályé. Ez a bírálat azonban nemcsak a magyar polgári liberalizmusra érvényes. Sőt, nem is csak Kelet- és Közép-Európára alkalmazható. A polgárság hatalmának megszilárdulásával és a munkásmozgalom kibontakozásával egyetemes méretekben mind kirívóbbá vált a liberális polgárság elvi, eszmei programja és annak gyakorlati alkalmazása, politikája közötti diszkrepancia. Gondoljunk csak a liberalizmus klasszikus példaképének tartott Angliára, ahol a birodalmi politika kérdésében és a társadalmi reform ellenzésében a konzervatív és a liberális párt között annyira elmosódott a különbség, hogy a két világháború közötti időszakban a liberálisok gyakorlatilag elveszítették létezésük jogosultságát. Amennyire indokolt és szükséges tehát a polgári liberalizmus elemző bírálata, annyira felszínes és leegyszerűsítő az a beállítás, amely a kor meghatározó eszmeáramlatának válságjeleit, torzulásait egyének jellembeli fogyatkozásaira vagy intézmények, vállalatok működésére korlátozza. Évtizedek távlatából Miklós Andor pályája rendkívülinek, kalandosnak, szinte megfejthetetlennek tűnhet. A maga korában archetípusa a polgári karriernek. Egyszeri zsidó család gyermeke. Apja, Klein Sándor árverési ügynök nem tudta neveltetni. A kereskedelmi iskolát sem végezte el. Tizenöt éves korában kezdett dolgozni mint nyomdai kifutó. 1903-ban hirdetési ügynök lett a Pesti Naplónál, majd a közgazdasági rovat munkatársa, végül a rovat vezetője. Itt alapozta meg pályáját. Ebből a pozíciójából építette ki azokat az ismeretségeket, kapcsolatokat, amelyeket utóbb oly gyümölcsözően kamatoztatott, itt teremtette meg az önálló lapalapítás anyagi feltételeit. Ebben az időben ugyanis bevett szokás volt, hogy bankok, vállalatok, cégek rv