Lakatos Éva: Magyar Írás 1921–1927. Repertórium (A Petőfi Irodalmi Múzeum Bibliográfiai Füzetei, B. sorozat 3. Budapest, 1973)
Előszó
Hasonló, bár jóval személyesebb vonatkozása van az un. Bányai-esetnek. Bányai Kornél a Nyugat 1922- évfolyamában birálta Raith Tivadarnak a Magyar írás kiadásában megjelent köteteit. A szerkesztő érzékenyen reagált a birálatra, "személyén át az uj magyar irógeneráciő" elleni támadásnak fogta azt fel, s állitásait mereven visszautasította. /L. 164. tételt. / Ennek ellenére Raith a későbbiek során Bányai Kornélt is bekapcsolja a Magyar írás szerzői gárdájába. Az 1924-1925. évfolyamok több izben is hozzák költeményeit. A fenti példák jól érzékeltetik azt a demokratikus légkört, egymás nézeteinek messzemenő tiszteletben tartását, ami előfeltételét képezte a Magyar írás versenyképességének, életerejének a vele párhuzamosan megjelenő, de rövid fellobbanások után kifáradó folyóirat- kísérletekkel szemben. Mindez azonban még mindig csak keret, lehetőség. Ha áttekintjük az első évfolyamok szépirodalmi termését, kevés maradandó értéket találunk. Bán Oszkár, Gáborvigh István, Gró Lajos, Kail Irma, Koszorú Ferenc, Mária Béla, Tamás Aladár, Vajda János versei, elbeszélései nem emelkednek a kor átlagteljesitménye fölé. Fenyő László, Komor András, Lakatos Péter Pál, Strém István, Szálai Imre és Szegi Pál is csak egy-egy Írásában nyújt valami megragadóbbat, erőteljesebb művészi hatásút. Ugyanez áll Raith Tivadarnak a lapban megjelent szépirodalmi müveire is. Az első évfolyamok igazi értékét a bennük közzétett elméleti vonatkozású írásokban látjuk. Azokban a vitákban, amelyek a művészet célját és jellegét kutatták/1. a 13-18. tételeket/, amelyek a l' art pour 1'art felfogással szembeszállva kifejtették a "hitteljes" alkotómunka létjogosultságát és értelmét. /L. a 19-27. tételeket/. Külön értéke e vitáknak, hogy nem légüres térben folytak. Köröttük és velük párhuzamosan állandóan széles tájékoztató és orientáló szerkesztői tevékenységet figyelhetünk meg, amely legjobb eredményein keresztül ismertette és értékelte a kor valamennyi jelentős művészi teljesítményét. Csupán jelzésként utalunk a magyar aktivizmust felmérő hosszabb tanulmányra /1. a 102. tételt/, az impresszinizmus eredményeit összefoglaló körképre /1. az 1041-1044. tételeket/, azokra a tömör összegezésekre, amelyek pl. Whitman, Dreiser, Claudel alkotómunkásságáról adtak izelitőt /1. a 834, 828, 880. tételeket/, amelyek felhivták a figyelmet a német expresszionista drámai kísérletekre, az einsteini relativitáselmélet filozófiai következményeire /1. a 941, 1513. tételeket/, s úttörőkként méltatták Bartók és Chagall művészetének korszakos jelentőségét /1. az 1472, 1370. tételeket/.