Lakatos Éva: Magyar Írás 1921–1927. Repertórium (A Petőfi Irodalmi Múzeum Bibliográfiai Füzetei, B. sorozat 3. Budapest, 1973)
Előszó
Repertóriumunk összeállításakor a hagyományos utat követtük. Csábitott ugyan az az ujabban eléggé elterjedt forma, hogy a közlemények folyamatos - számonkénti - felsorolásával adjunk tükörképet a lap közlésrendjéről és tartalmáról, s az olvasó tematikus eligazítását a felsorolás végéhez illesztett mutatórendszerrel oldjuk meg. Ez a megoldás azonban a Magyar írás esetében nem lett volna célszerű. A lapnak jól körülhatárolható karaktere van, pontosan kirajzolódó tematikai egységekkel. Logikusnak látszott tehát, hogy szerkesztésünk során ne a közlések mechanikus rendjét kövessük, hanem a bennük adott és élesen elhatárolható témaköröket: "összehozva" azt, ami értelemszerűen összetartozik, ami rendszerbe foglalva - mint szerkezet is - szerves egészként ad képet a lap irányzatáról tartalmáról^ lényegéről. Repertóriumunkban hat egységben igyekeztük felrajzolni a Magyar írás szellemi térképét. Az első fejezetben a lap irányzatát és történetét jelző körülményeket foglaltuk össze, külön alfejezetbe gyűjtve a szerkesztőség által kezdeményezett vitákat és ankétokat, mint amelyek a legélesebben világitanak rá a belső erők jellegére és differenciáltságára. A második fejezet az irodalmi publikációkat tartalmazza: külön a magyar irodalomét és külön - az abc sorrendje szerint - a külföldi irodalmakét: egy-egy alfejezetben belül külön rendszerezve az általános részt és az egyes szerzők anyagát. Ez utóbbin belül együtt hozzuk a szépirodalmi jellegű közléseket az iróra vonatkozó egyéb, nagyrészt kritikai irodalommal. A kétféle anyagot - a kritikai irodalom keskenyebb szedésével - formailag is elválasztjuk egymástól. A szépirodalmi közlések műfaját zárójelben tüntettük fel. Háromnál több azonos műfajú közlemény esetén a műfaji megjelölést kiemeltük és külön sorban a felsorolás fölé helyeztük. Több műfaj esetén a cimeket "versek", "elbeszélések", "tárcák" sorrendben csoportosítottuk a cimek abc rendjében. Azoknál a verseknél, amelyeknek nincs külön cimük, az első sor idézőjelbe tett kezdőszavait fogtuk fel cimként. Minthogy a folyóiratban megjelent kritikák túlnyomó többsége informativ jellegű, azokat csak egy helyen, az ismertetett szerző anyagában helyeztük el, a kritikát irók neveinek abc rendjében. Az ismertetett kiadványokról igyekeztünk minél több információt megőrizni. Tehát nemcsak cimeiket tüntettük fel, hanem a kiadás helyét és a kiadót is. Természetesen