Lakatos Éva: Magyar Írás 1921–1927. Repertórium (A Petőfi Irodalmi Múzeum Bibliográfiai Füzetei, B. sorozat 3. Budapest, 1973)
Előszó
csak abban az esetben, ha ez a kérdéses közleményből is kiderül. (Ismert budapesti kiadok esetében a kiadás helyét elhagytuk.) A repertórium harmadik fejezetében a képzőművészeti és épitészeti publikációkat gyűjtöttük egybe. Felépitése azonos az irodaloméval. Külön alfejezet tárgyalja a magyar- és külön a külföldi képzőművészetet, illetve épitészetet (a nemzetek abc rendjében): mindenütt elválasztva az általános részt az egyes szerzők anyagától. E fejezet jellegzetessége, hogy bevezetőként még két sajátos alfejezetet is tartalmaz: az elsőbe a művészet általános kérdéseit, a másodikba az egyetemes művészettörténetre vonatkozó közleményeket soroltuk be. A szerzői rész az irodalomhoz hasonlóan tagolódik. Először a folyóiratban közölt müveket irjuk le, s ezután következnek a szerzőre vonatkozó cikkek, kritikák. Az eddig megjelent repertóriumoktól eltérően, - tekintetbe véve a Ma gyar írásban közölt képzőművészeti anyag különleges értékét - nemcsak a müvek cimét és méreteit tűntetjük fel, hanem pontos, részletező leirást is adunk róluk, hogy ezáltal is elősegítsük felismerésüket, azonosításukat. Az egyes szerzőkre vonatkozó irodalmat, amelynek java része kiállítási kritikákból áll, igyekeztünk teljességre törően feltárni. Azokat a kritikákat, amelyek egy-egy szerző önálló kiállításáról szólnak, vagy egy-egy szemle keretén belül külön is értékelnek egy-egy kiállitást, illetve csoportklállitás esetében külön is érdemben ismertetnek egyénileg valakit, az érdekelt szerzőre vonatkozó irodalom közé helyeztük. A csoportklállitások általános értékelései viszont az általános részbe kerültek, de annotációban itt is hozzuk mindazoknak a nevét, akikről legalább egy mondat erejéig mond valamit az ismertető. A viszonylag kisebb terjedelmű negyedik és ötödik fejezetben, amelyek a színházra, táncművészetre, filmre és a zenére vonatkozó cikkeket, tanulmányokat tartalmazzák, nem alkalmaztunk további tagolást. Itt a közlemények - iróik abc rendjében követik egymást. Egy-egy kritika részletező feltárását ugyanolyan szempontok alapján végeztük el, mint a képzőművészeti Írásoknál.