Endrődi Sándor: Petőfi könyvtár 29-30. Petőfi napjai a magyar irodalomban 1842-1849 (1910)

1844.

Petőfi Napjai: 1844 Ismeretlen, ámde mégis jó barát! Vedd egy víg most kór-fiunak par sorát; Kit bár a' bor lángszerelme úgy hevít: Mégis a' sors baklövése vizre vitt. Víg szeszélyű bordalaid hogy olvasám: Jól beszél ez a' poéta! gondolám : 'S életemben bár egyszer sem láttalak: Megengedj, de czimborámnak szántalak! A' pohárhoz én is értek egy kicsint, Vigadozván, szent Dávid zsoltárakint; A' zengő lant, hölgy szerelme 's tölt kehely Közt van éltem, szivem, lelkem osztva fel! Homlokomra barna felleg gyakran ül, — 'S isten látja, mennyi kín a szív körül — Bor tüzétől a' fojtó bú-lég kigyúl, 'S a' borulat, villániozva elvonul, — Ajkimnál ha elhalványul a' pohár, — 'S piros lelke a' sötét pokolra száll, — Bús gyönyörrel földre sújtom, . . . 's szétszakad, Hogy hajnalra nyolcz ivónak egy marad. És beszélek: mi az ember ? Egy pohár, Melly száz szomjú szenvedés közt sorra jár, Benn az élet, bor ... de ürmös . . . mit nevetsz? A' bor elfogy 's a' pohárnak vége ez . . . Csillogó edényből rosz cserép leve, Eltűnt vigan pezsgő, szikrázó leve, Ámde a szesz, a szesz él! ki kétkedik Ebben, vélem, ugysegéljen, nem iszik! Asztalnál ül egy nagy korhely: a' halál, 'S a' pohártörésbe nagy kedvet talál, Bort, fiuk, bort! mert maholnap, úgy lehet, Búsan álltok e' törött pohár felett! És barátim ebbe már nem gátlanak, Csak mosolyogva nagy bolondnak mondanak; 'S kérdve szólnak: hogy mikor lesz már eszem? Nemsokára! — biztatom, bár nem hiszem — 'S kötődnek: hogy becsüljem meg már magam, Mert biz egyszer mind kiázik a' fogam,