Endrődi Sándor: Petőfi könyvtár 29-30. Petőfi napjai a magyar irodalomban 1842-1849 (1910)

1847.

304 Petőfi-Könyvtár latával a lyrai gyöngédség, epicai mélység, drámai elevenség, regényes magasztosság, divatos rongyosság és epigrammaticus hosszúságnak; Óda a legformátlanabb formában, a legeslegújabb szabás szerinti — de classicus, classicus, mert e halhatlan Ódája a még halhatlanabb Sármánynak — Ökörszemet dicsőíti. IV. ÓDA ÖKÖRSZEMHEZ. Nyíljatok meg őserő lángszemnek Vilagigázó zsilipjei! Szálljatok le Múzsák! Szálljatok le, szolgálni szellememnek, Mint hű, alázatos cselédei! — — Öt akarom, őt ma megénekelni — A halhatatlan Ökörszemet! Kinek a rágalom hurkot veteget, Kire ugatnak a juhászebek Mérges boszúból — boszu mérgivel! De mind hiában ! Mert miként hóhérpallós Éj villámiban Tündöklik lángeszed — O ökörszem! — E gyáva féregzsombikokra le ! . . . Hát még a witztzed ? ! ? ! Az fénytorony viharnak éjjelén, Villám És menny dörgése egy pillanatban ! — Ha förgetegre kél az íralom, — Vagy förgeteg kél az iralomban, — A mint tetszik! . . . Ne desperálj! röpülj merészen szárnyain Lángeszednek. — (Erről tudom, hogy vérem vagy nekem!) A légnek aetherébe föl! Hadd áldozatkép szűd elvérzeni, Lelked hő lángban elhamvahodni! Aztán ne bándd, hadd gúnyoljanak, A kritikusok hadd ugassanak . . . Sorsunk nekünk, nagy szellemeknek, Hogy tökfilkók gúnynyal fizetnek 1 —