Endrődi Sándor: Petőfi könyvtár 29-30. Petőfi napjai a magyar irodalomban 1842-1849 (1910)

1846.

182 Petőfi-Könyvtár föld és népei" czimű folyóiratban, Nagy Ignácz a Tisztujitásban, — és Tompa Mihály az általa nem rég kiadott „Népregék, népmondák" czimű könyvében. Tompát a legszerencsésebb gondolat szállta meg, midőn a nép közt fenforgó azon regéket, mondákat, mellyek köztük szent hagyományokként fiúról fiúra mentek át, s mellyek nagyobbára bizonyos vonzó érdekű tárgyak, s helyek rejtelmes neveit, sajátos eredetét olly jellemzőleg magyarázzák, ajkaikról ellesé, s a tárgyak szépségét még inkább emelő versekben kidolgozni elhatározá. — És a költő derekasan felelt meg szép föladatának. Neki, ugy látszik, legerősebb oldala a tárgyilagos előadás, a költői leirás. mellyben sok helytt valóban felülmulhatlan; a többi közt különösen a Halászfalu, a Déli báb, Karcsai templom, Beregszász, a Vándor láp, Árvalányhaj, Futócsillag, Hegyeskő s az Ördögszekér eredetének ritka költői szépségekkel teljes leirása, becsületére válnék bármelly első rangú költőnek. Azonban némelly rege szárazabb kidolgozásán meglátszik, hogy szerző nem mindenik tárgy által vala egyaránt lelkesítve. Tompa előadása nagyobb részint sima, gördülékeny, szabatos, erőteljes; ö egészen hatalmában van a tősgyekeres népies nyelvnek; de azért előadása nem mindenütt népszerű, tisztán átlátszó; az ő népregéit a köznép csak akkor foghatja átalában kivétel nélkül megérteni, ha majd jól rendezett iskolák által, nagyobb műveltség birtokába jutand. Minthogy Petőfi Sándor verseinek Il-ik kötetét és Vahot Sándor összes költeményeit egymásután olvastam el, s kegyed mindkettőt egyaránt kedveli, nem lesz tán érdektelen ezen két, bár egy pályán haladó, de azért különböző sajátságú, irányú Sándorunk közt párhuzamot vonni, a nélkül, hogy őket egymás rovására dicsérni, vagy ócsárolni akarnám. — Petőfi, féket nem ismerő szilaj pegazusán, hegyet, völgyet keresztül nyargal, s lángoló képzelet szárnyain, merészen emelkedik föl azon magasságra, honnét már tovább röpülni nem lehet; — míg Vahot Sándor og a költészet tündéres