Endrődi Sándor: Petőfi könyvtár 29-30. Petőfi napjai a magyar irodalomban 1842-1849 (1910)

1846.

Petőfi Napjai: 1846 169 vitéz", mellyről Vörösmarty igen jól mondá, hogy „ezen mű bármelly irodalomnak is díszére válnék", 's melly a' miénknek el nem halványuló igaz gyöngye marad, ha szinte bizonyos műveltebb osztály meglett emberei unalmasnak találják is — 's második időszakába esnek a' mély érzelmű, bensőséggel teljes „Czyprus-lombok", mellyekben az előbbi biráló „érzelgő, erőltetett pityergést" lát, épen azt, mire Petőfi képtelen. Ha már időszakokra kell osztani Petőfi költői pályáját, azt mondhatnám, hogy a' 3-ik szak (1845.) némi keserűség 's világ- és embergyülölet epés szinét viseli magán, egészen különbözőt azon keserű humortól, melly Petőfi előbbi müveiben is látható, 's azoknak egyik legérdekesb tulajdona vala. E' világ- és embergyülölet, millyen a „Világ és én" (131-ik 1.), Gyalázatos világ (175. 1), Hir (129. 1.), Apám mestersége 's az enyém (120. 1.), Költő lenni vagy nem lenni (133. I.), Mulatság közben (149. 1.) czimü költeményekben 's a' 154-ik 1. első soraiban fájdalmat okozva nyilatkozik, — sajnálatos egy dolog 's erre Petőfinek oka nincs. Őt a' közönség szereti, méltányolja 's — gondolom — költeményeit meg is veszi 's olvassa. — Hogy a' kritika ő ellenében is meri suhogtatni ostorát, e' miatt csak nem fog kétségbe esni ? — Nem fáj-e költőtől, kitől nemesb derültséget, magasb életnézetet, megnyugtatást várunk, illyeket olvasni: Megvetésem és utálatomnak Hitvány tárgya, ember a' neved! A' természet söpredéke vagy te, 'S nem király a természet felett — (131. 1.) — S ismét: És ha tetszik engem fölemelned, Ám emelj föl, mint bálványodat; Ha fölültetsz fejed tetejére, Majd kirúgom szolgafogadat. (132. 1.) És ismét: