Endrődi Sándor: Petőfi könyvtár 29-30. Petőfi napjai a magyar irodalomban 1842-1849 (1910)

1846.

170 Petőfi-Könyvtár Te a' taglóval ökröt ütsz, Tollammal én embert ütök, — Egyébiránt ez egyre megy. Különböző csak a' nevök.. (120. 1.) És ismétí Légy átkozott, te átkos pillanat, Melyben fogantatám. (133. 1.) Haszontalan história az élet! (149. 1.) És nem vagyok én már senki barátja, E' puszta üres szót lelkem utálja. (154) 'sa't. E' szomorú irány, e' byroni ember- 's világgyűlölet és megvetés nem von ugyan le semmit Petőfi költői tehetségéből, mert illy kifakadásaiban is látszik a' valódi költő : de nem fér össze a' magasb és nemesb költői hivatással, 's ha valami, ez az, a' mi korholást érdemel, inkább, mint amaz úgynevezett „káromkodás és betyárság", mire nézve olly kiterjedésben, mint Petőfi előbbi bírálója tevé, kezet nem foghatok. Én sem akarom tagadni, hogy a' dús erű, valóban nemzeti jellemű költő több figyelmet fordíthatott volna a' külalak, rím és mérték tisztaságára, 's ez által még magasb fokra emelhetné költeményei szépségét; nem akarom állítni, hogy a' művészet elméletébeni szorgalmas búvárkodás 's theoriai tanulmányok által Ízlését nemesbithetí; nem akarom mentegetni azon hibáját, miszerint a' bírálattól, melly, ha alaptalan, még soha valódi tehetséget el nem ölt, ha pedig alapos, a legszebb tehetségnek is csak hasznára válhatik üdvös figyelmeztetései által, annyira iszonyodik, 's arról minden alkalommal legmélyebb megvetéssel emlékezik. S ezért lehetetlen nem sajnálnom, midőn a „ Természet vadvirága" czimű költeményében (87. 1.) egyenesen kijelenti minden művészi szabály elleni antipathiáját: Mit ugattok, mit haraptok Engemet, hitvány ebek! Torkotokba, hogy megfúltok, Olly kemény konczot vetek.