Endrődi Sándor: Petőfi könyvtár 29-30. Petőfi napjai a magyar irodalomban 1842-1849 (1910)

1845.

134 Petőfi-Könyvtár Lásd, élet nélkül ott a' sirban Fekünní olly szomorú dolog; (élve aligha ezerszerte szomo­rúbb nem volna ?!) Ott olly sötét és olly hideg van . . . Én újra élni akarok; Megkeresem Elvesztett életem, Nincs nálad ? Add vissza kérlek, hogyha megtaláltad." Ez, kérem alázsan, minden inkább lehet, csak nem költői beszélgetés; 's igy megyen ez mindvégig a' czipruslombo­kon, a' hol t. i. költő nagy szavakon nem nvargalózik. Petőfi „Merengéséében (versek; 73—75. 1.) magában egy kis Petrarcát vesz észre, 's minthogy az olasz koszorús elvesztett Lauráját dalaiban örökítette : azt hívé, neki is fog sükerülni Etelke 's ezáltal önmaga halhatlanitása ? Vala­mint a' hasonlítás vakmerő, ugy a' következmény különb­sége rémitő lőn. Biráló legalább nem hiszi, hogy ezen Czipruslombok Etelke sírkeresztjével, ha fényűből volna is az, tartósságra a versenyt kiállják. Hátra volna még szólni Petőfi nyelvezetéről, versezeti technikájáról; 's megtenné biráló ezt hosszasban, ha tartania nem kellene, unalmassá válik. Röviden azonban megjegyzi, miszerint Petőfi magyarsága tiszta, szójárásai mentek min­den külföldies zamattól, de sokszor negélyzi az eredetiséget, miből aztán következik, hogy aljasságokba esik, vagy a' szép egyszerűség pongyolaságba megy által. A' technika Petőfinél, általán véve, rosz az elszomorodásig. Ő nem ügyel semmire, csak gondolatára, melly épen tollára jó. Mérték, rím, verssor, nála kicsinységek, semmik; gyakran ir alagyát trochaeusokban, csintalanságokat jambusokban, 's rímel, mint még a' boldog emlékezetű Czeglédi István sem tevé, ki pedig siralmas versének elsejét igy kezdé: „Jaj néked Istennek hű Ekklézsiű/'ű / Mert az Antikristus lelked várát vijja! Hogy elpusztulhasson, bizony azt akarja, Hogy soha ne légy nép, oh Istennek nyáj ja."

Next

/
Thumbnails
Contents