Csernátoni Gyula: Petőfi könyvtár 25. Petőfi-tanulmányok (1910)

IV. Petőfi és az 50-es évek költői

68 Petőfi-Könyvtár hosszabb vidéki levelet írjon : már bizonyos nymbus környékezi. A nemzet egész tettereje az irodalomban nyer kifejezést, amely a gazdálkodás mellett jóformán az egyetlen tér volt, ahol még működni lehetett. Államférfiak, politikusok, jogászok az irodalomhoz fordulnak, mert hiányzik a magyar politikai közélet, ahol érvényesíthetnék magukat. A nagy Széchenyi egykori titkára és később a magyar számvevőszék legelső elnöke, falusi magányában színdarabokat és történelmi elbeszéléseket ír. A fegfelsőbb igazságszolgáltatás későbbi díszei — mint Ócsvay, Dózsa — elszakítva pályájuktól, szerény professzori kathedrán, vagy csöndes falusi magányban vonulnak meg, szintén a múzsáknak áldozva. Akinek a költészetre éppen semmi adománya sincs, az régészkedik, vagy levéltári kutatásokra szánja magát; — s a legrosszabb esetben előfizet minden magyar könyvre és hírlapra, amíg csak módja engedi. Ezeréves történelmünknek nincs korszaka, amelyből annyi mémoire maradt volna fönn, mint ebből. Mindenkinek volt ideje bőven, hogy a multak fölött elmélkedhessék — és csak magam is hány kiadatlan „napló"-ról tudok, amelyekben volt honvédek a szabadságharcz alatti viszontagságaikat, vagy olaszországi életüket írták meg. A fölserdülő ifjúság az öregek példáját követi és hasonlókép az irodalomhoz fordul, különös előszeretettel írván gyöngébbnél gyöngébb verseket. Ilyenformán alig pár év alatt egy egész dilettáns-