Csernátoni Gyula: Petőfi könyvtár 25. Petőfi-tanulmányok (1910)

II. A prófétizmus Petőfi műveiben

Petőfi-tanulmányok 35 foglalkozik azzal az eszmével, hogy ott haljon meg, „hol rózsák teremnek, véres rózsák férfi kebleken". A trombiták, a „harczok csalogányai" zengjenek dalt fölötte; s midőn elhull: ajkait a „szabadság csókja' zárja le. Hasonló sejtelem nyilallik át a Csárda romjai-n is,

1) ami még inkább fokozódik az 1846-ban irt Egy gondolat bánt engemet kezdetű híres költeményében. Ez egyik legfényesebb bizonyítéka lesz mindenha a költői szellemben nyilvánuló prófétizmusnak. Mintha csak egy szellemkéz rajzolta volna eléje halála képét: oly híven, oly szórói-szóra ír le mindent. Ifjú vére a harczmezőn ömlött el; végszavát elnyelték a „trombita hangja s az ágyúdörej" ; holttestén „fújó paripák" száguldottak keresztül s elszórt csontjait egy közös sirnak adták, melyben azokkal nyugszik, kik „érted haltak, szent világszabadság !"

2) Sőt a Minden virágnak czíműben kifejezett óhaja is teljesült, mert senki se tudja, hol nyugszik, s „testvéri búját" csak az égi fergeteg zúgja el fölötte . . . De halála körülményein kívül művei sorsával Szabadság, Istenem, még csak azért élek, Csak azért, hogy egykor érted haljak én meg . . . 2) Ugyanily sejtelem nyilvánul az Arany Jánosnál utolsó versszakában: „Oda való vagyok én a csatatérre. Dobják le testemmel együtt majd nevemet A sírba, de addig ne bántsa senkisem, Véglehelletemig nem hagyom a helyet, Ott essem el bármily sárosan, véresen!" Elete legutolsó Sylvesterétől is igy búcsúzik: „És ki tudja? tán utósó, Legutósó lesz e dal" . . . (Az év végén.) 3*