Csernátoni Gyula: Petőfi könyvtár 25. Petőfi-tanulmányok (1910)

I. Petőfi egyénisége

24 Petöfi-Könyvtár kitöréseivel keltett. Minden ujabb verse mintegy kétségbeejtette a vele egy pályára törekvőt. Ezt nem lehet fölülmúlni! E gondolat volt mindig a hatás seprője, melyet az olvasás által benne előidézett forrongás maga után hátrahagyott." Többé-kevésbbé ilyenformán érezhetett iránta környezetében mindenki. Szerették, rajongtak érte — de némi tekintetben féltek is. Vajda például megvallja, hogy mindazon egyének közt, akiket nyilvános szereplésük után ismert, csupán Petőfi volt az, aki „csaknem az emberfölöttinek, a magasabb lénynek" benyomását tette reá. Társaságban „önkénytelen, anélkül, hogy akarta volna, örökké sziporkázott, mint a kárbunkulus. Élczei, Ítéletei nehezek és sulyokszerüek voltak, melyek egyszerre leütötték, akit értek, mint a mészáros taglója a remekbe vágott bikát. Egy észrevételével rendesen befejezte a szóban forgó tárgyat, ahhoz nem lehetett, mert nem volt mit adni többé". Ekkora fölény kizárja a teljes bizalmat és — mintegy szórakozásképen — inkább csak az időnkénti pajtáskodást türi, mintsem a meghitt, mély barátságot. Ez utóbbira nézve különben figyelmünkre kell méltatnunk egy harmadik körülményt is. Petőfi rövid élete és irodalmi szereplése alatt annyit és annyifelé utazott, hogy már csak abból az okból sem lehetett alkalma igazi benső viszonyok kötésére,