Csernátoni Gyula: Petőfi könyvtár 25. Petőfi-tanulmányok (1910)

I. Petőfi egyénisége

Petőfi-tanulmányok 21 Ez irányzat terjedését kétségkívül nagyon elősegítette rejtélyes halála és az 50-es évek apróbb költőinek ú. n. Petőfieskedése is, akik mintaképök költői és magánegyéniségének feltűnőbb sajátosságait úgy akarván utánozni, hogy azért maguk is eredetieknek látszassanak : túlzásba estek és ezáltal a mestert, akinek nevére esküdtek, még bizarrabb színben tüntették föl. De főleg azon kortársai adnak legtöbb tápot ez irányzat terjedésének, akik őt olykor csupán egy pár pillanatra terjedő, futólagos találkozásból ismerték s mégis kötelességöknek tartották, hogy az utókor előtt nyilatkozzanak róla. A dolog természetében rejlik, hogy nem sok irni valójuk akadt. Azzal segítettek hát magukon, hogy a helyzet regényességét, valamint a költő alakját és viselkedését legtöbbnyire túlságosan kiszínezték. Ha a sok személyes reminiscentia között mégis találkozik följegyzéseikben valami, az is csak a külsőségekre vonatkozhatik és rendszerint azon czélzattal van elmondva, hogy Petőfi minél érdekesebb alakban és minél eredetibb modorral szerepeljen az olvasó előtt. Természetes, hogy az ilyes följegyzéseknek sem Petőfire, sem a tudományra nézve sok hasznuk nem volt; sőt ellenkezőleg: nagy részök van azon tartozkodó magatartás előidézésében, amelylyel a hivatalos kritika és az iskolák Petőfi iránt a legutóbbi időkig, évtizedeken át viseltettek. E mellett a Petőfi lelki világát, a visszaemlékezéseit följegyző legtöbb kortárs, rendszerint