Csernátoni Gyula: Petőfi könyvtár 25. Petőfi-tanulmányok (1910)
I. Petőfi egyénisége
22 Petöfi-Könyvtár figyelmen kívül hagyja s gondolkodásmódjáról, világnézletéról, olvasmányairól és ezekkel kapcsolatos reflexióiról vagy éppen nem, vagy csak alig tájékoztat. Hányszor jutott eszembe Petőfi tanulmányaim közben a Goethe hűséges Eckermannja! Igaz, hogy amint már említve is volt, a Petőfi működése, sőt egész élete is sokkal rövidebbre terjedt, hogysem annak súlyát és jelentőségét életében még a legközelebbi környezete is teljesen fölfoghatta és minden irányban méltányolhatta volna. Amily váratlanul jelent meg, épp úgy tünt el ismét s még azon kevesek is, akiket a „barát" névre méltatott, inkább egy fejlődőben lévő tehetségnek tekintették, aki csak ezután fogja remekeivel bevésni nevét a minden idők táblájára, mintsem egy bevégzett egyéniségnek, akinek nyilatkozataiban és ténykedéseiben az „örök-emberi" egy-egy megőrzésre méltó vonása nyilvánul. A gondviselés időnapelőtt „véggé" változtatta azt, ami tulajdonképpen még igazán csak „kezdet" volt, — és mire a szivéhez legközelebb állóknak idejök lett volna külső egyénisége varázsától megszabadulva, lelki világába is komolyabban bepillantani: ő már örökre eltűnt közülök. Kétségkívül ez az egyik oka annak, hogy a Petőfi benső életéről és azon jelekről, amelyekből jövő fejlődésére lehetett volna következtetni, oly kevés följegyzés maradt fönn. Pedig minden szava, beszéde, magánéletének minden mozzanata csupa költészet volt, mondja róla Vajda János, akinél